Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elindultak első helyszíni szemléjükre a fegyverzetellenőrök

Az ENSZ Irakba küldött fegyverzetellenőrei szerdán reggel - négyévi szünet után - elindultak első ellenőrző útjukra.


Dátum: 2002-11-27 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:54.038339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenőrök ENSZ-jelzést viselő fehér gépjárműi elindultak Bagdadból egy előre be nem jelentett iraki helyszín felé, hogy megkezdjék vizsgálatukat, amelynek célja, hogy megállapítsa: rejteget-e Irak tömegpusztító fegyvereket, illetve vannak-e a birtokában ilyenek gyártásához szükséges eszközök, létesítmények - jelentették a hírügynökségek.

Az AP értesülése szerint szerdán egy olyan helyszínt keresnek fel az ellenőrök, amelyet az ENSZ korábbi fegyverzetellenőrzései során már átvizsgáltak a kilencvenes években.

Az ellenőrzések a Biztonsági Tanács 1441-es számú határozata értelmében történnek. Ez a határozat egy utolsó esélyt ad Iraknak arra, hogy leszerelje állítólagos tömegpusztító fegyvereit, illetve azok gyártókapacitásait.

Az Egyesült Államok háborúval fenyegette meg az arab országot arra az esetre, ha nem szereli le tömegpusztító fegyvereit. Bagdad tagadja, hogy birtokolna ilyen fegyvereket vagy gyártásukhoz szükséges eszközöket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek