Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kié legyen Magyarország?

Béla bácsi 1949-ben hagyta el Magyarországot, akkor volt 16 éves. A svájci Zürich mellett egy kistelepülésen él és dolgozik, szeretik az ottaniak, Béla bácsi ugyanis kiváló órásmester.


Dátum: 2006-10-31 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:58.267098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Svájcban tanulta a mesterséget, és már ketyegéséről megismeri az Omega, vagy a Doxa órát. Mint mondja, sosem szakadt el szülőhazájától, s elárulta: felesége szintén magyar. Pólika néni éli meghitt nyugdíjas éveit, jó anya módjára gondoskodik a családról, óvja négy unokáját, amíg két lánya dolgozik. Otthon magyarul beszélnek, noha az unokáknak már nem gond folyékonyan beszélni sem a francia, sem pedig a német nyelvet. A két felnőtt lány két férje ugyancsak magyar, s Béla bácsi szerint öröm Svájcban magyarnak lenni.

Mostanság persze akad némi gondja, mert a falubeliek élénk érdeklődést mutatnak az itthoni helyzet iránt, s úgy gondolják, valami nagyon nincs rendben Magyarországon. A svájci televíziós csatornák, újságok nem túl sokat foglalkoznak Magyarországgal, viszont amit mondanak, írnak, abból nem az derül ki, hogy dübörög a magyar gazdaság, minket irigyelnek a németek, franciák.

Az idős házaspár itthoni helyzetről alkotott véleményéből kiderült: a rendszerváltást követően bizakodtak a honi feltámadásban, most azonban elkeseredettek, gondolataikban pedig az egykori honfitársaik sorsáért aggódnak. Béla bácsi végképp nem érti, vajon miként jöhettek vissza a hatalomba azok az emberek, akik valaha a nagy Szovjetunió elkötelezett híveiként éltették az egypártrendszert, noha most demokrataként tetszelegnek. Béla bácsin és Pólika nénin már áprilisban a nyugtalanság jelei mutatkoztak, amikor meghallották a hírt, miszerint a szocialista - szabaddemokrata koalíció megnyerte a parlamenti választásokat. Úgy gondolják, ha valaki az állampárt elkötelezett híve volt, akkor milyen jogon vált köpönyeget, s miért üti bele az orrát abba, amit jobb helyeken demokratikus államformának neveznek.

Béla bácsi szerint ezek a kaméleonok a fiatalok egy részét sem kímélik, szinte idomítják az arra hajlamos ifjakat saját, torz politikai nézeteik átvételére. Béla bácsi és Pólika néni valamelyik magyar jobboldali politikustól hallottak egy mondatot, amely nagyon tetszett nekik, ezért meg is jegyezték. Valahogy így szólt: diktatórikus kutyából sosem lesz demokratikus szalonna. Ez rendkívül találó - mondták.

Az idős házaspár rendszeresen hazajár, ám mostanában nem érzik magukat túl jól itthon. Nagy a baj Magyarországon, bár Béla bácsi és Pólika néni úgy látja, a szó szoros értelmében forradalmi a hangulat. Nincs mit szépíteni rajta, a Kádár rendszer módszereit alkalmazó rendőrség hűen kiszolgálja a hatalmat. Szolgasorsra kárhoztatják a nemzetet, a középréteget súlyosan megsarcolják reformnak nevezett megszorító intézkedéseikkel, de eközben nebáncsvirágként kezelik a köztörvényes bűnözőket, a békés emberek gyilkosait, a kisebbségi jogok álarca mögé rejtőző salakanyagot. Béla bácsi nyugodt szívvel kimondja, a tisztességes romák renoméját teszi tönkre a hőbörgő csőcselék, ugyanakkor hozzáteszi: sok ezren akadnak e hazában olyanok, akik szégyellik, hogy éppen olyan cigányoknak tekintik őket, mint a putriban élő, igénytelen fajtatársaikat.

Miféle magyarok élnek a Kárpát medencében - teszi fel a kérdést a svájci magyar házaspár. Hogyan engedhetik a honpolgárok kormányozni azokat a személyeket, illetve követőiket, akik pénzért és lisztért vették a hamis kormányzati jogosítványt, miközben a gáz-, a fék-, a kuplungpedált sem képesek megkülönböztetni egymástól. Hazugsággal tartják fenn hatalmukat, s kiárusítják az országot. Miért jó a magyaroknak, ha a többségnek rossz? Miért dugja igába a fejét ismét a magyar, s miért hagyja élősködni az egykori kommunistákat? Október 23-án kiderült, nem hagyja magát a magyar, de nem elég szervezettek, s csak kevesek mernek kimenni az utcára elítélni a diktatórikus törekvéseket.

A Svájcban élő házaspár félti szülőhazáját, mert szerintük a fővárosban és vidéken semmit sem tesznek a hazug politika hazug hirdetői ellen a rendőrök. Sőt, védik őket, ha kell erőszakkal is.

Le kell lépniük a történelem színpadáról a negyvenévnyi gyötrelemből megmaradt köpönyegforgatóknak, akik egyébként milliárdosok lettek a nemzeti vagyon újraelosztása idején, az 1990-es évek elején. Ezt követően a magyarság megmaradását szívügyének tekintő, igaz demokraták hozzanak rendeletet, hogy soha ne térhessenek vissza a közéletbe az egykori pártállam kiszolgálói, haszonélvezői. Ezt a törvényt már az Antall kormány működése alatt meg kellett volna alkotni. Béla bácsi kintről úgy látja, a hazug új demokratákat minden érdekli, csak a nemzet sorsa nem. Azt üzeni egykori honfitársaiknak: ne engedjék olyanok kezébe Magyarország sorsának alakítását, akiknek a célja a még létező vagyon elherdálása, a népbutítás. Gyurcsány Ferenc jól megtanult Kádár bőrébe bújni 1989-ig, ráadásul a szabad demokraták szintén politikai prostituáltak lettek.

Zsolt István

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek