Morvai: Gyülekezési törvényt sértett a rendőrség
A Fidesz gyűléséről hazatérő békés tömeggel szemben alkalmazott rendőri erőszak miatt tett feljelentést ismeretlen elkövető ellen Morvai Krisztina, egyetemi docens - értesült a fidesz.hu. A jogásznő neve akkor lett ismert a nagyközönség előtt, amikor az izraeli arab nők helyzetével kapcsolatos szakmai megállapításai miatt kormányzati támadások kereszttüzébe került.
Dátum: 2006-10-31 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:01.258693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Morvai, aki két gyermekével együtt maga is részt vett az eseményen, úgy véli: október 23-án az egyesülési és gyülekezési szabadság sérült, amikor az ismeretlen személyazonosságú rendőr elkövetők erőszakkal valamint fenyegetéssel akadályozták a tömeget, hogy a jogszerű és békés rendezvényt rendben elhagyhassa.
A gyülekezési jog jogszabályban történő rögzítésén túl szükséges a jog gyakorlásának tényleges biztosítása is, vagyis lehetővé kell tenni az adott rendezvényre történő zavartalan eljutást, a gyűlésen történő jelenlétet, és a bejelentett eseményről való távozást - emlékeztet Morvai, hozzátéve, hogy a résztvevőket e jogok gyakorlása során nem érheti sem erőszak, sem fenyegetés.
Rámutat: az Astoriától a Deák térig történő zavartalan eljutás a gyülekezési jog tényleges gyakorlásának szerves és elengedhetetlen része volt az adott körülmények között.
A gyülekezési törvény úgy fogalmaz, hogy "aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel jogtalanul akadályoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
Ismeretes: Morvai Krisztina egy időben az ENSZ CEDAW-bizottságában az arab nők izraeli helyzetével kapcsolatban kemény kérdéseket intézett Izrael képviselőihez, ami után a jogásznőt szakmainak álcázott politikai támadások sorozata érte a kormányzat és a liberális holdudvar részéről.
fidesz.hu