Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másodfokon szinte mindenkit kiengedtek

A szeptemberi zavargások ügyében hozott másodfokú ítéletek igazolták a jogvédők aggodalmait az előzetes letartóztatások elsietett, sokszor indokolatlan elrendelésével kapcsolatban - írja az Origo.


Dátum: 2006-10-31 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:02.139480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az internetes portálon található cikk szerint a fellebbezések után másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság az esetek 77 százalékában megváltoztatta az elsőfokú határozatot, és 141-ből 109 letartóztatottat kiengedtek a büntetés-végrehajtási intézetekből.

A Magyar Televízió szeptemberi ostroma és a következő napok utcai zavargásai után szinte azonnal bíróság elé állították a gyanúsítottakat, és gyorsított eljárásban már szeptember 21-én megszülettek az elsőfokú bírói határozatok. A garázdasággal vagy hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítottak közül rövid idő leforgása alatt 141 embert helyezett előzetes letartóztatásba a Pesti és a Budai Központi Kerületi Bíróság - olvasható a beszámolóban.

"Ez az arány azt mutatja, hogy az elsőfokú bíróságok nem megfelelően jártak el" - mondta az Origónak Pelle Andrea, a TASZ jogásza, aki tíz olyan ember ügyét ismeri, akiket előzetesbe helyeztek a szeptemberi zavargások után. A jogász tapasztalatai szerint rendkívülinek számít, hogy ilyen nagy arányban változtatta meg a másodfokon eljáró bíró az első fokon hozott - előzetest elrendelő - határozatot.

Az előzetes letartóztatások elrendelésekor a bíróság általában arra hivatkozott, hogy a bűncselekmény (csoportosan elkövetett garázdaság) kiemelkedő tárgyi súlyú, illetve fennáll a társakkal való összebeszélés, valamint a bűnismétlés veszélye. A másodfokon eljáró bíróság azonban a legtöbb esetben úgy ítélte meg, hogy utóbbiak veszélye mégsem áll fenn. A csoportosan elkövetett garázdaságról pedig Pelle Andrea azt mondta, hogy a kiszabható legmagasabb büntetési tétel alapján nem tekinthető kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekménynek.

Origo.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek