Irakban folytatódott a Szaddám Huszein pere
Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott kedden Irakban a Szaddám Huszein exdiktátor elleni második büntetőper.
Dátum: 2006-10-31 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:03.635095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iraki kurdok ellen az 1980-as évek végén az Anfal-hadművelet keretében elkövetett súlyos bűntettek miatt indított per 20. tárgyalási napján öt tanú tett vallomást. Egyikük részletesen elmesélte, hogy 1988 áprilisában a Huszein-rezsim katonái hogyan ültettek föl több tucatnyi kurdot buszokra, hogyan szállították őket a nyugat-iraki Ramádi térségébe, ahol kettesével egy árokba lőtték őket. A tanú elmondása szerint túlélte a sortüzet, s sikerült megmenekülnie, miután halottnak tettette magát.
A védők ezúttal sem jelentek meg a tárgyalóteremben. Hetek óta bojkottálják a pert, tiltakozva az ellen, hogy szerintük a törvényszék működését politikai megfontolások befolyásolják. A vádlottakat háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják, Szaddám Huszeint és unokatestvérét, Haszan al-Madzsidot ("Vegyi Alit") ezen felül népirtással is. Akár halálbüntetéssel is sújthatják őket. A per november 7-én folytatódik. Előtte két nappal várhatólag kihirdetik az ítéletet az exdiktátor ellen síitákkal szembeni véres leszámolás vádjával indított első perben. A verdikt akár kötél általi halál is lehet.
MTI - fidesz.hu