Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete elítélte a rendőri erőszakot
Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete nyilatkozatban ítélte el az október 23-ai budapesti erőszakos cselekményeket. Erről Loppert Dániel, a Fidesz ifjúsági tagozatának vezetője nyilatkozott az MTI érdeklődésére kedden, miután megfigyelőként ő maga is részt vett a szervezet három nappal ezelőtti torinói ülésén.
Dátum: 2006-10-31 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:03.943758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az European Democrat Students nyilatkozatában általánosan elítélte az erőszakot és a rendőrségi erőszak bevetését békés tüntetők ellen, valamint vizsgálatot és a felelősök számon kérését sürgetette az ügyben.
A Fideszt is tömörítő Európai Néppárt ifjúsági szervezete szerint a rendőrség békés tüntetőket, járókelőket, turistákat, újságírókat támadott meg az október 23-i békés megemlékezések alatt.
A szervezet egyik osztrák képviselője által kezdeményezett nyilatkozat szerint a rendőrség jogtalanul járt el, amikor többségük levette ismertetőjelvényét és elfedte az arcát.
Loppert Dániel elmondta: az 1961-ben alapított ifjúsági szervezet több mint félmillió taggal rendelkezik, a Fidesz ifjúsági szervezete pedig jelenleg megfigyelői státusszal vesz részt munkájában.
MTI - fidesz.hu