Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány újabb felháborító provokációja

Szilvásy miniszter úr gyalázatos provokációja csúfos kudarcot vallott, a Fidesz felháborítónak és sunyinak tartja az október 23-án történtek magyarázását. Ezt Kövér László fideszes képviselő, az ünnepen történt tömegoszlatás körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság zárt ülése közben közölte újságírókkal.


Dátum: 2006-10-31 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:04.754274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az egész színjáték arra volt jó, amit előre sejtettünk, hogy a nyílt ülésen olyan rágalmazás-számba menő állítások fogalmazódjanak meg a miniszter úr szájából, amelyet önök azonnal közvetítenek a közvélemény felé, de ezeknek az állítólagos megdönthetetlen bizonyítékoknak már ne legyenek birtokukban, sem önök, sem a közvélemény" - mondta Kövér László az emberi jogi, a nemzetbiztonsági és a rendészeti bizottságok együttes ülése közben. A testület - kezdetben nyílt, majd zárt ülésen - az október 23-án a fővárosban történteket vitatta meg.

Kövér László újságíróknak elmondta: a zárt ülésen azokkal, akik nem rendelkeztek C típusú nemzetbiztonsági átvilágítással, aláírattak egy nyilatkozatot, amely szerint megőrzik a tudomásukra jutott állam- és szolgálati titkokat. "Olyan, valóban államtitoknak minősülő információkat tártak elő a bizottságok számára, amelyek azt lettek volna hivatottak bizonyítani, hogy egy olyan hálózat épül szélsőséges szervezetekből, amelyek egészen legális, pártpolitikai szintig elérnek, egészen pontosan a Fidesz egyes képviselőiig" - ismertette a politikus. A bizonyítékok szerinte arra is irányultak, hogy "nem igaz az állítás, amit a Fidesz korábban megtett, vagyis a provokáció valóban fennállt, méghozzá a kormányoldal érdekeinek megfelelően, a rendőrök szándékosan terelték a tüntetőket a Fidesz gyűlés irányába".

A fideszes politikus elmondta, az első állítás ügyében felsorakozott információk úgy néznek ki, hogy "valakik, akikről persze még a prezentációt előtárók sem merték egyértelműen azt állítani, hogy bűncselekménybe ütköző cselekedeteket követtek volna el (...), beszéltek másokkal és ezek között szóba került esetlegesen egy-két fideszes politikusnak a neve is". "Semmilyen néven nevezhető érdemi információ arról, hogy ezeknek az embereknek bármiféle köze, felelőssége lenne abban, ami történt október 23-án, nem olvasható ki" - fogalmazott Kövér László. Mint mondta, a miniszter, "félve attól a személyiségi jogi pertől, ami vár rá", a zárt ülésen már igyekezett világossá tenni, hogy az itt és most gyanúba kevert személyek része - ezek közé sorolta a fideszes politikusokat - nyilvánvalóan vagy valószínűleg nem is tudta azt, hogy jóhiszeműen miben vett részt.

Azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség részéről nem történt szándékosság, Kövér László közölte: továbbra is fennáll az a vélelmezésük, hogy "minimum bűnös hanyagság, gondatlanság okán olyan fokú szakértelemhiányról tett tanúbizonyságot a rendőrség, amely már a szándékossággal határos, legalábbis alaposan felveti a szándékosság gyanúját". Szerinte a dilettantizmus bizonyítéka az az állítás, hogy a tüntetőknek szabad választásuk volt, hogy merre mentek. Hozzátette: nem a csík húzza a repülőt. Kövér László úgy vélte, az éjszakai tömegoszlatáskor sokkal nagyobb tömeget egészen pontos precizitással tudott a rendőrség szétválasztani és terelni. Leszögezte: továbbra sincs magyarázat arra, hogy az Alkotmány utcánál egy 700-800 fős tömeggel miért nem volt képes a rendőrség ugyanerre. Mint mondta, a zárt ülés célja, hogy a személyiségi jogi pereket el tudják kerülni, "de nem biztos, hogy sikerülni fog nekik".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek