Jelentősen emelkedett a szociális támogatások mértéke
A polgári kormány nem üres, passzivitásra késztető segélyezést folytat, hanem olyan támogatást nyújt, amely az önerőt is megmozgatja, és segít talpra állítani a szociálisan nehéz helyzetbe kerülteket - hangoztatta Harrach Péter csütörtökön Székesfehérvárott.
Dátum: 2002-02-22 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:24.775214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szociális és családügyi miniszter a házigazda szerepét betöltő Takács Nándor római katolikus megyéspüspök, valamint Balsay István és Gógl Árpád fideszes országgyűlési képviselők társaságában a családpolitikáról, a kormány ezzel kapcsolatos terveiről, s az otthonteremtés támogatásáról tartott fórumot.
Az ezt megelőző sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a polgári kormány az 1998. évi 198 milliárd forintról 400 milliárd forintra emelte - elsősorban a gyermekek után nyújtott adókedvezmény révén - a családoknak szánt támogatások összegét.
Kilencéves programot dolgozott ki, és a következő években a költségvetésből 100 milliárd forintot fordít a szociális intézményrendszer korszerűsítésére, rekonstrukciójára. A terv megvalósításának eredményeként valamennyi szociális intézményben európai színvonalú feltételeket teremtenek - mondta el a miniszter.
A gyermekvédelem aktuális feladatairól szólva Harrach Péter rámutatott: elsődleges szempont, s alapvető gyermeki jog, hogy a gyerekek családban nevelkedjenek. Ezért az állami gondoskodásra szorulókat szeretnék örökbefogadás, vagy nevelőszülőkhöz való kihelyezés révén elhelyezni, illetve, ha valamiért egyik sem lenne megvalósítható, kis létszámú családotthonokban biztosítanák a nevelésüket.
- A gyermekvédelmi törvény, amelyet várhatóan a parlament következő ülésén fogadnak el, már ezeket a szempontokat érvényesíti - tette hozzá Harrach Péter.
A családtámogatási rendszer eredményeként már egy gyermek után is egymillió forint adókedvezményt vehetnek igénybe a szülők, s duplájára emelkedett a kiegészítő családi pótlék összege - közölte.
- A szegénység nem nőtt, a támogatások mértéke viszont jelentősen emelkedett. Az anyagi okok miatt veszélyeztetett helyzetbe került gyerekek száma például négy év alatt 340 ezerről 183 ezerre csökkent - mondta a miniszter.
Az otthonhoz jutási támogatások sorában megemlítette, hogy a szociálpolitikai támogatást a használt lakások vásárlására is ki akarják terjeszteni.
Harrach Péter végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a családpolitikát ugyan kormányzati feladatnak tartják, de megvalósításához az egész társadalom közreműködésére szükség van.