Ideiglenes szakértői kormány Bangladesben
Letette a hivatali esküt kedden Banglades új, ideiglenes szakértői kormánya Jadzsuddin Ahmed államfő és ügyvezető miniszterelnök előtt.
Dátum: 2006-10-31 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:07.882713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tízfős ügyvezető kormány legfontosabb feladata a januári parlamenti választások felügyelete. A kabinetet három volt köztisztviselő, egy tábornok, egy hajdani rendőrfőnök, egy volt bíró, egy jogász, egy orvos, egy lapszerkesztő és egy pedagógus alkotja.
Az ideiglenes kormány tagjai, akiket a nagyobb pártok által előterjesztett jelöltek közül választott ki a miniszterelnök, rövidesen megkapják tárcáikat - közölte az elnöki hivatal szóvivője.
Legkevesebb 27 ember halt meg a dél-ázsiai országban több napon át tartó utcai zavargásokban, amelyek amiatt törtek ki, hogy az államfő K.M. Haszánt, a legfelső bíróság nyugdíjba vonult vezetőjét jelölte a kabinet élére, aki végül az összecsapások második napján egészségi állapotára hivatkozva visszalépett.
Az államfő átmeneti időre vasárnap vette át a kormány vezetését.
MTI - fidesz.hu