Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar elnök az olasz turisztikai képviseletek élén

Magyar elnököt választott az Olaszországban működő, 39 ország turisztikai képviseletét tömörítő szövetség, az ADUTEI - közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) legfrissebb hírlevelében.


Dátum: 2006-11-01 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66809
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:10.591180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MT Zrt. közlése szerint a szövetség tagjai egyhangúlag választották új elnöknek Obrofta Anitát, az MT Zrt. olasz külképviselőjét.

A szervezet tagsága kétévente választja meg igazgatóságának tagjait és elnökét.

A tisztújító ülésre idén az egyik legjelentősebb olasz szakmai vásár, a TTG Incontri ideje alatt került sor, amelyen leköszönt az eddig elnöki pozíciót elfoglaló szlovákiai turisztikai képviseletvezető. Obrofta Anita ezelőtt 2 éven át töltötte be a szervezet elnök-helyettesi posztját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek