Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael fogolycseréről tárgyal a Hezbollahhal

Az ENSZ által kinevezett közvetítő segítségével tárgyalások kezdődtek fogolycseréről Izrael és Hezbollah között - közölte Haszan Naszrallah sejk, a libanoni síita szervezet vezetője, első ízben téve említést a megbeszélésekről.


Dátum: 2006-11-01 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:11.184354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Naszrallah a Hezbollah televíziójában kedden sugárzott interjújában hangsúlyozta: szeretne minden érintett felet biztosítani arról, hogy komoly tárgyalások zajlanak a fogolycsere ügyében. "Az ENSZ főtitkára által kinevezett közvetítő végzi e megbízatást, és találkozik a Hezbollah küldöttségével, valamint a másik oldalon az ügyben érintett izraeliekkel" - hangoztatta.

Naszrallah a tárgyalások menetéről mindössze annyit árult el, hogy a felek tudatták egymással a fogolycseréhez szabott feltételeiket.

Izrael nem kommentálta Naszrallah nyilatkozatát.

A Hezbollah gerillái július 12-én a libanoni-izraeli határon áthatolva ütöttek rajta izraeli katonákon, akik közül nyolcat megöltek, kettőt pedig foglyul ejtettek. Izrael e támadásra hivatkozva offenzívát indított a síita szervezet libanoni állásai ellen, amire a Hezbollah többek között izraeli célpontok elleni rakétatámadásokkal válaszolt. A 34 napon át tartó ellenségeskedésben közel 1200 libanoni és 157 izraeli lelte halálát.

A háborút ENSZ-közvetítéssel tető alá hozott fegyverszünet zárta le. A fegyvernyugvásra vonatkozó ENSZ biztonsági tanácsi határozat felszólított az izraeli katonák elengedésére és az Izraelben bebörtönzött libanoniak helyzetének rendezésére. Kofi Annan ENSZ-főtitkár különmegbízottat nevezett ki az ügy nyomon követésére; a megbízott nevét nem hozták nyilvánosságra.

Izrael a Hezbollahhal vívott háború során feltételezések szerint legalább négy Hezbollah-gerillát ejtett foglyul, legalább három másik libanoni állampolgárt pedig évekkel ezelőtt börtönzött be.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek