Az EU-alkotmány aligha éleszthető fel
Szomorú évforduló előtt áll az Európai Unió: az eredeti elképzelések szerint november elseje korszakhatárt jelentett volna a kontinens életében, hiszen ekkorra kellett volna befejezni az EU alkotmányának ratifikálási folyamatát.
Dátum: 2006-11-01 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:12.127628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A valóság azonban máshogy alakult. Tavaly májusban a franciák, néhány nappal később pedig a hollandok is jelentős többséggel elutasították népszavazáson a dokumentum jóváhagyását, így az elbukott. Ezzel az Európai Unió is történelme egyik legnagyobb válságába jutott: hatalmas presztízsveszteséget szenvedett, s olyan sokkos állapotba került, amelyből egyelőre nem nagyon tud kilábalni.
A presztízsveszteség tényét aligha kell magyarázni. Az euró bevezetése után az alkotmány volt az EU következő "nagy célkitűzése". Éveken át dolgoztak rajta a kormányok és a parlamentek képviselői, majd 2004 őszén díszes ceremónián írtak alá az állam- és kormányfők Rómában, az EU szülővárosában. Azt kellett volna bizonyítania: az Európai Unió nem pusztán létezik, de egyre jobban, hatékonyabban működik, s komoly helyet követel magának a világ dolgainak irányításában. Ehelyett azonban jött a kettős pofon: két alapító tagállam elutasította a dokumentum elfogadását. Ráadásul joggal feltételezhető, hogy ha e kudarc után az állam- és kormányfők nem tűztek volna ki "reflexiós időszakot" a további lépések átgondolására (magyarán nem adják meg a jogot a ratifikálás leállítására az ezt akaró államokban), akkor a francia és a holland nemet azóta újabb elutasítások követték volna.
Ennél is fontosabb azonban az alkotmány bukásának másik következménye. A dokumentum ugyanis nem pusztán szép alapelvek, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és más szabályok 2-3 oldalas összefoglalása volt, de az EU működésének egészét átfogó, számos területét megreformáló, bonyolult szabályzat is. Magyar változatban több mint 300 oldalas jogi szöveg, amelyet éppen ezért a szavazók közül szinte senki sem olvasott el, ellenben mindenki az EU bürokráciájának újabb jeleként értékelt. Olyan dokumentum, amely - minden bonyolultsága mellett - magát az EU-működést egyszerűbbé, hatékonyabbá tette volna, amire erre égető szükség lenne. A nemzeti szuverenitás néhány további szeletének feladása nélkül, így például a többségi döntéshozatal kiterjesztésének hiányában, vagy az EU-alkotmány által előírt egységes EU-külpolitikai szervezet nélkül az Európai Unió továbbra is agyaglábakon álló óriás marad, amely sem gazdaságilag, sem politikailag nem tudja felvenni a versenyt riválisaival.
Az EU még az alkotmány életbe lépése esetén sem lehetett volna olyan egységes, mint egy nemzetállam, például az Egyesült Államok. Alkotmány, vagy legalábbis az abban szereplő, a döntéshozatalt egyszerűsítő szabályok nélkül viszont eleve esélye sincs arra, hogy labdába rúgjon az igazán nagyok térfelén. Nem véletlen, hogy az EU-integráció egyik legfőbb pártolója, Guy Verhofstadt belga miniszterelnök, aki "az Európai Egyesült Államok" címmel adta közre nemrég az unió felrázását szolgáló programját, a minap azt javasolta: a megbukott alkotmány helyett készítsenek újat, nagyon egyszerűt, amelynek csak egy pontja lenne: az egyöntetű döntéshozatal követelményének eltörlése.
Mindenesetre az EU-alkotmány kudarca valóban bénító élmény volt az Európai Unió vezetői számára. Ezt bizonyítja, hogy a két népszavazás óta eltelt 17 hónapból - az EU új keretköltségvetésének elfogadása kivételével, ami azonban "kötelező program" volt - nehéz lenne visszaemlékezni bármilyen igazán fajsúlyos, az unió életében komoly átalakulást hozó döntésre vagy kezdeményezésre. (Az a két program, amelyet ellenvetésként fel lehetne hozni, azaz a szolgáltatási irányelvnek, illetve a vegyi anyagok új szabályozásának elfogadása, annyi kivétellel, kétértelmű megfogalmazással, hosszú átmeneti időkkel történt, hogy egyelőre nehéz lenne ítéletet mondani róluk.)
Az EU tehát egyelőre csak keresi a kilábalás lehetőségeit. Nem pusztán az a probléma, hogy nem tudni, mi legyen az alkotmánnyal (ebben az ügyben a jövő év első felében esedékes német EU-elnökségtől várják a többiek az előrelépést, valamiféle új impulzus megadását), hanem az is, hogy akár lesz ilyen dokumentum, akár nem, a gyökeres változtatások elkerülhetetlenek.
Mégpedig nem csak politikailag, de a gazdaságban is. A holland és francia szavazók haragját ugyanis alapvetően a nehéz gazdasági helyzet és a magas munkanélküliség váltotta ki: ez nagy szerepet játszik az EU-tól való elidegenedésben. Márpedig ha e területeken nem sikerül az európai országoknak változtatniuk, akkor nincs esély e közhangulat megváltoztatására. A "kúra" elvileg egyszerű: gazdasági reformok és további liberalizáció kell. Ezt tartalmazza az EU által 2000-ben elfogadott gazdaságfejlesztési stratégia, a "lisszaboni program" is, amelynek az volt a célja, hogy 2010-re az Európai Unió a világ leginkább tudásközpontú régiójává váljon (várhatóan nem válik).
A tagállamokban azonban a lakosság tart a reformoktól; nehezen viseli, ha saját megszokott életén változtatni kell, még akkor is, ha nyilvánvaló: az előrelépés érdekében nincs más választás. A nyugdíjrendszerek és a társadalombiztosítási rendszerek átalakítását kikényszeríti a társadalom elöregedése, az oktatás reformja elkerülhetetlen, ha látjuk, hogy a kutatás-fejlesztésben más földrészek mennyire elhúztak az EU-tól, s kontinensünk ma már a gazdasági növekedésben is hátul kullog. A britek, a skandinávok, az írek már megindultak ezen az úton, s újabban követik őket például a németek. A többieknek pedig csatlakozniuk kell e folyamathoz, máskülönben az EU kétsebességű, koherenciáját vesztett szervezetté válik majd - s ezt a nagy bajt már semmilyen alkotmány sem tudná orvosolni.
MTI - fidesz.hu