Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hegyi Gyula: '56-ban nem forradalom volt, csak felkelés

1956-ban nem forradalom volt, csak felkelés, mert a kommunistákat meglincselték, antiszemita megnyilvánulások voltak és azok a neonácik jelentek meg, akik most is megzavarják a rendet - írja a Guardian-ben Hegyi Gyula, az Európai Parlament MSZP képviselője. A forradalmat vérbe folytó, és emberéletek százait kioltó megtorlást végrehajtó szovjet-csatlós MSZmP jogutód szocialistáknak dönteniük kell végre: Nagy Imre, vagy Gerő Ernő; Kéthly Anna, vagy Mező Imre. Együtt nem megy.


Dátum: 2006-11-01 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:20.217810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament magyar szocialista párti képviselője, Hegyi Gyula kommentárt közölt a brit napilap, a Guardian hasábjain a forradalom 50. évfordulójáról és a budapesti utcai zavargásokról.

Hegyi Gyula megállapítja írása bevezetőjeként, hogy a megemlékezés az 1956-os eseményekről egybeesett a kormány gazdasági szükségprogramjával. Azzal folytatja, hogy 1956-ról él egy nosztalgikus felfogás, miszerint békés tüntetést követően bátor ifjak harcoltak szovjet tankok ellen. De nem szabad elfelejteni, hogy más is történt: a kommunistákat meglincselték, antiszemita jelszavakat kiáltoztak és egyesek visszahozták a náci ideológiát.

- "Az ötvenedik évfordulót szélsőjobboldali csoportok most arra használták fel, hogy ismét összegyűljenek a budapesti utcákon. Gyurcsány Ferenc óriási igyekezettel fáradozott, hogy nagyszabású emlékezés legyen annak az évfordulóján, amit ő, mi több: a magyar törvény is forradalomnak nevez, bár sok egyszerű ember számára ez csak felkelés - azaz hősi és szégyenletes történések elegye. De Budapesten zavarkeltők vették át a színteret és megmutatták, hogy 1956 még mindig nyitott seb - írja a londoni Guardianban Hegyi Gyula, az Európai Parlament szocialista párti képviselője. Hozzáteszi, hogy a zavargókat Orbán Viktor volt miniszterelnök bátorította a Parlament előtt.

Dr. Mark Pittaway, az Open University történész munkatársa arra mutat rá válaszában, hogy a mostani utcai zavargást nem lehet az 1956-os forradalommal összevetni. Tény, hogy a forradalom résztvevői nem voltak egységesek abban, hogy milyen ország kialakulását kívánják, és az is igaz, hogy 1956 sokak számára még mindig "nyitott seb".

- De Hegyi Gyula figyelmen kívül hagyja a történelmi összefüggéseket. Elfelejti, hogy ami 1956 októberében történt, az széles népi reagálás volt egy elnyomó diktatúra törvénytelenségeire. Tehát forradalom zajlott le Magyarországon és nem csupán felkelés - írja a történész.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek