Elsüllyedt egy viharba került svéd teherszállító hajó
Elsüllyedt egy viharba került svéd teherszállító hajó a Balti-tengeren, a tizennégy fős legénység tizenhárom tagját azonban sikerült kimenteni a háborgó tengerből - közölték a svéd mentőalakulatok.
Dátum: 2006-11-02 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:24.097787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Finnbirch teherszállító a finn fővárosból a dániai Aarhusba tartott, amikor a Svédországhoz tartozó Gotland és Örland szigetek között szerda este viharba került, az oldalára borult és elsüllyedt - jelentette a mentőalakulatokra hivatkozva a TT svéd hírügynökség. A viharos időjárás miatt eleinte lehetetlennek tűnt a legénység kimentése - a katasztrófa körzetében az óránként 72 kilométeres sebességgel süvöltő szél négy és fél méter magasra korbácsolta a tenger hullámait -, két mentőhelikopternek és négy hajónak azonban végül sikerült megközelítenie a hajót. A kimentett matrózokat egy svédországi kórházba szállították. A legénység utolsó, hiányzó tagját szerda éjszaka tovább keresték a mentőalakulatok.
MTI - fidesz.hu