Félpályás útelzárással tiltakoznak a gödi civilek
Gödi civil szervezetek és hozzájuk csatlakozó dunakesziek lezárták a 2/a főút fél útpályáját csütörtökön reggel hét órától, kilométeres torlódást okozva a főúton Budapest irányában.
Dátum: 2006-11-02 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66854
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:24.388964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az útlezárás miatt a Pestre tartó autósok nagy része a régi 2-es út felé "menekül", ezért Újpestnél újabb torlódás várható a bevezető úton.
Hasonló demonstráció október 16-án volt itt, amikor a 2-es utat zárták le mintegy negyven gépkocsival, kisteherautóval a gödiek és a hozzájuk Sződligetről és Dunakesziről csatlakozott csoportok. Már akkor bejelentették, hogy az engedélyezett demonstrációt november 17-ig minden héten egy alkalommal megismétlik, s ezzel szeretnék elérni, hogy a miniszterelnök és kormánya távozzon tisztségéből, mert - megítélésük szerint - Gyurcsány Ferenc alkalmatlan az ország vezetésére.
A bejelentett, engedélyezett tüntetések reggel kilenc óráig tartanak.
MNO - fidesz.hu