Szíria cáfol
Szíria cáfolta, hogy a libanoni kormány hatalmának megdöntésére szőtt összeesküvésben venne részt, mint azt az amerikai kormány állította.
Dátum: 2006-11-02 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:24.769393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szíria washingtoni nagykövetsége szerdai közleményében nevetségesnek és minden alapot nélkülözőnek nevezte a Fehér Háznak az összeesküvésre vonatkozó állításait. Tony Snow fehér házi szóvivő előzőleg kijelentette: az Egyesült Államoknak bizonyítékai vannak arra nézve, hogy Irán, Szíria és a Hezbollah libanoni radikális síita szervezet a bejrúti kormány hatalmának megdöntésére készül. A szóvivő nem árulta el, milyen forrásokból származnak az információk, de úgy fogalmazott, hogy Teherán, Damaszkusz és a Hezbollah valószínűleg együttműködnek e célból. A szíriai nagykövetség közleményében az Egyesült Államokat vádolta azzal, hogy a libanoni helyzet megingatására törekszik.
MTI - fidesz.hu