Kofi Annan elégedett az első ellenőrzéssel
Kofi Annan ENSZ-főtitkár elkerülhetőnek látja az Irak elleni háborút abban az esetben, ha Bagdad hajlandó őszintén együttműködni az ENSZ fegyverzetellenőreivel.
Dátum: 2002-11-27 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:56.741349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A világszervezet első embere szerdán reggel Párizsban nyilatkozva megállapította, hogy az iraki hadiüzemek ellenőrzése, amely egy Bagdad környéki katonai létesítmény szúrópróbaszerű átvizsgálásával kezdődött szerda reggel: "elég jól indult".
Annan szerint a katonai konfliktus kivédéséhez szükséges, hogy az irakiak teljesen és támogatólag működjenek együtt az ENSZ-inspektorok ellenőrző tevékenységével.
Az ENSZ és a bécsi központú Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 17 leszerelési szakértőjéből álló delegáció hétfőn érkezett az iraki fővárosba, s első ízben szerdán előzetes értesítés nélkül felkeresett egy intézményt Bagdad közelében, hogy megállapítsa, nem rejtegetnek-e tömegpusztító fegyvert az épületben.
Iraki hadilétesítményben négy év után először nyílik lehetőség nemzetközi vizsgálatra. Ezt az üzemet a 90-es évek elején már átkutatták az ENSZ illetékes szakemberei. A kezdeti tapasztalatokat pozitívan értékelte az ENSZ főtitkára.
Kofi Annan a francia vezetőkkel folytatott kétnapos hivatalos megbeszélések után szerdán Torontóba utazik tovább.
MTI - fidesz.hu