Elég a hazugságokból, elég a titkolózásból!
A Fidesz és a KDNP azt követeli, hogy október 31-i zárt ülés teljes anyagát, és a fideszes képviselők lehallgatott telefonbeszélgetéseit hozzák nyilvánosságra - jelentette ki Demeter Ervin.
Dátum: 2006-11-02 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:28.674759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A hármas bizottsági ülésen számos kérdést fogalmaztunk meg ellenzéki képviselőként, mert úgy éreztük, hogy a magyar társadalom válaszokat vár azokra a megdöbbentő képsorokra, amelyeket 23-án, késő este láthattak" - jelentette ki Simicskó István a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. A KDNP képviselője hozzátette, azon a brutális jelenetek indokait keresték a bizottság ellenzéki tagjai, amelyek azt mutatták, hogy "16 évvel a rendszerváltoztatás után lábbal lehet tiporni az emberi jogokat, földön fekvő emberekbe lehet rúgni, nem egyszer, nem kétszer, gumilövedékeket lehet kilőni ártatlan, békés ünneplőkre, könnygázgránátokkal lehet megzavarni tisztességes családanyákat, családapákat, hogy békésen elhagyják az Astoriát."
"Alapvető kérdésekre kerestünk választ, és azt kell, hogy mondjam - folytatta Simicskó István -, hogy hiábavaló volt a maratoni, éjfélbe nyúló bizottsági ülés tegnap-előtt, nem kaptunk választ".
Az első tisztázandó kérdés az volt, hogy ki adott utasítást a beavatkozásra, ki a felelős azért, ami 23-án történt. A kérdésre nem érkezett válasz - jelentette ki a nemzetbiztonsági bizottság elnöke.
80 évre titkosították a zárt bizottsági ülésen elhangzottakat, ami teljesen értelmetlen, hiszen több, mint százan voltak jelen a három bizottság együttes (zárt) ülésén. "Amit két ember tud, az már nem lehet sokáig titok" - mondta a KDNP képviselője. Csak arra volt jó a zárt ülés elrendelése, majd annak 80 évre való titkosítása, hogy manipulálhassák a közvéleményt, azt sejtessék, hogy a nyílt ülésen, az ellenzékre vonatkozó vádakat a kormány bizonyítani tudja. "Ezért kérjük azt, hogy ezeket hozzák nyilvánosságra" - tette hozzá Simicskó István.
Az sem látható, hogy Gyurcsány Ferencnek ebben az akcióban milyen szerepe volt. "Senki se gondolja azt, hogy nincs felelőssége a politikának" - jelentette ki a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. Az MTV székház ostroma kapcsán Gyurcsány Ferenc egy interjúban elismerte, hogy ő maga adott utasítást, hogy a leghatározottabban lépjen fel a rendőrség, és védjék meg az épületet. "Utasítást adtam" - szó szerint ezt nyilatkozta a miniszterelnök. Ezek után Gyurcsány Ferenc, és Szilvásy György állításával szemben nehezen hihető, hogy október 23-án semmilyen utasítást nem adtak a rendőrségnek. "Biztos, hogy adtak, nem beszéltek ebben a kérdéskörben sem őszintén" - összegzett a KDNP képviselője.
"Elterelődik a figyelem ezekben a napokban a megszorító intézkedésekről, az emberek romló életkörülményeiről" - folytatta Simicskó István, majd hozzátette: ez nyilvánvalóan Gyurcsány Ferenc érdeke, azonban a felelősség alól nem lehet kibújni.
fidesz.hu