Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhalasztották Vojislav Seselj perét

Elhalasztották a háborús bűntettekkel vádolt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb pártvezér csütörtökre tervezett hágai perét.


Dátum: 2006-11-02 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:29.346802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező Nemzetközi Törvényszék (NT) sajtószolgálatánál megerősítették, hogy egyelőre mégsem kezdődik meg a bírósági eljárás. Ehelyett összehívják a vád és a védelem képviselőit, jelenlétükben pedig Seseljnek arra kell választ adnia, hogy készen áll-e a perre. A bírói testület ennek fényében jelöli ki a lassan négy éve halasztódó eljárás kezdetének időpontját.

A legerősebb szerbiai párt, a Szerb Radikális Párt elnöke 2003 februárjában jelentkezett önként az ENSZ-törvényszéken. Azóta folyamatosan hadakozik a bírósággal. Az elmúlt három évben csaknem 200 panaszt terjesztett be, a leghosszabb ezek közül 300 oldalt tett ki. A rendkívül termények "író" hírében álló, féktelen természetéről ismert politikus valamennyit beadványát kézzel írta, rövidzárlattól tartva ugyanis nem használ számítógépet.

A csütörtöki perhalasztásnak is voltak előzményei: a vádlott a szerdai bírósági meghalltatáson bekiabálásaival megakadályozta, hogy a hivatalból kirendelt védőügyvédje, David Hooper egyáltalán bemutatkozzon a bírói testületen, mert elvitatja a brit ügyvéd jogát az ő védelméhez. A magát csetnik vajdának tartó Seselj egyúttal felszólította a testületet, hogy vagy őt magát, vagy Hoopert távolítsa el a tárgyalóteremből, erre a bíróság a vádlottat vezettette ki.

A vádirat szerint Vojislav Seselj az 1990-es évek elején Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és az észak-szerbiai Vajdaság tartományban követett el háborús és emberiesség elleni bűnöket. Ő az egyetlen hágai vádlott, akit a Vajdaságban elkövetett háborús bűnökkel is vádolnak, holott a tartományban sosem folytak fegyveres harcok. Az ügyészség elsősorban Seselj uszító szónoklataira alapozza a vádiratot.

Seselj négy éve vár pere kezdetére. A hágai törvényszék fellebbviteli kamarája két héttel ezelőtt engedélyezte neki, hogy perében saját magát védhesse, ha megadja a bírói testületnek az őt megillető tiszteletet. Amennyiben ennek mégsem tenne eleget, a védelem joga visszaszáll a kirendelt védőügyvédre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek