A Gazprom duplájára akarja emelni a Grúziának szállítandó földgáz árát
Az orosz állami energetikai társaság, a Gazprom bejelentette, hogy több mint a kétszeresére kívánja felemelni a szomszédos Grúziának szállítandó földgáz árát 2007-től.
Dátum: 2006-11-02 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66871
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:29.643940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gazpromot, amelyet gyakorta éri bírálat amiatt, hogy a Kreml politikájának eszköze, csütörtöki közleményében adta hírül, hogy ezer köbméterenként 230 dolláros (180 eurós) árat akar megszabni a Tbiliszinek szállítandó földgázért a jelenleg érvényben lévő 110 dolláros (86 eurós) árral szemben. A társaság illetékese a Reuters-szel közölte, hogy "ez csak javaslat, a megállapodást még meg kell kötni."
A bejelentést egyidejűleg tették azzal, hogy Moszkvában tartózkodik a grúz külügyminiszter, aki igyekszik elsimítani a két ország közötti újabb ellentéteket, amelyeket négy feltételezett orosz kém rövid ideig tartó szeptemberi fogva tartása váltott ki. Moszkva erre a lépésre a Grúziát sújtó szállítási és postai forgalmi korlátozással, illetve Oroszországban élő grúzok zaklatásával válaszolt.
MTI - fidesz.hu