Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényt sértett a BRFK

Kötelező lett volna az azonosító jelvények viselése az október 23-án a tömeget oszlató rendőröknek- jelentette ki Bene László országos rendőrfőkapitány a Parlamentben. Ezzel az ORFK vezetője elismerte, hogy a rendőrök megsértették a rendőrségi törvényt.


Dátum: 2006-11-02 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:30.785936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bene László országos rendőrfőkapitány cáfolta Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány korábbi közléseit a rendőrök azonosító jelvényeinek használatáról. Mint ismert, a rohamrendőrök nem viseltek az október 23-i tömegoszlatásnál jelvényt, és az arcukat is símaszkok fedték. A rendőrségi törvény szerint viszont az eljáró rendőröknek minden akció során azonosítaniuk kell magukat a jelvényükkel, vagy az igazolványukkal. Erről szólva Gergényi Péter korábban azt állította: a jelvények a járőrökről leeshettek a tömegoszlatás alatt, azok viselése rohamrendőrök gyakorlónak számító bevetési ruháin az országos rendőrfőkapitány utasítása alapjá amúgy sem kötelező.

Bene László azonban a rendészeti, a nemzetbiztonsági és az emberi jogi bizottság együttes ülésén megcáfolta a budapesti rendőrfőkapitányt. Kijelentette: az általa kiadott utasítás arra vonatkozik, hogy például Lövészeten vagy gyakorlaton nem kötelező hordani az azonosítót, az állampolgárokkal való közvetlen érintkezéskor mindenképp kell. Bene elismerte azt is, hogy az október 23-i ünnepségek előtt személyesen egyeztetett Gyurcsány Ferenccel. Állította azonban, hogy politikai utasítást, sem a miniszterelnöktől, sem az igazságügyi és rendészeti minisztertől nem kapott október 23-án, csak az ünnepségeken részt vevők biztonságáról beszéltek.

Bene László megerősítette azt a korábban Gergényi által cáfolt állítást is, hogy a rendőröknél viperák voltak. A rendőrségnél nem rendszeresített ólmosbotokkal kapcsolatban viszont azt hangsúlyozta: a.

felvételek egyikén sem látszott, hogy a tömegoszlatásnál azt a rendőrök használták is volna. (Bene állítását lapunk és a távira1i iroda fotói kétségbevonhatatlanul cáfolják.) Amikor az ellenzéki képviselők azt vetették a rendőrfőkapitány szemére, hogy fejmagasságban lőttek az emberekre a rendőrök életveszélyes sérülések okozására alkalmas gumilövedékekke, Bene azt közölte: a rendőrök csak olyanokra lőttek ilyen fegyverrel, akik veszélyt jelentettek rájuk, és azért téveszthettek célt, mert "mozgásban voltak". A televízióktól bekért felvételek alapján 17 kifogásolható rendőri intézkedést talált a rendőrség mondta el Bene László. Az ORFK vezetője állította azt is, hogy a rendőrségnek nem volt szándékában a Fidesz nagygyűlésén résztvevőkre rátolni a randalírozókat.

Gergényi Péter az ülésen állította: rendőri beavatkozás egészen addig nem volt, amíg a rendőrökre nem támadtak. Emlékezetes: valójában elsőként a rendőrök indítottak rohamot a tüntetőkkel szemben, amiért azok bejelentés nélkül gyülekeztek a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkánál.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek