Az Európai Bizottság elutasítja a földrajzi határokon alapuló bővítést?
Elutasítja az Európai Bizottság a földrajzi határokon alapuló bővítést, s ehelyett a további bővítést illetően az értékekre helyezi a hangsúlyt.
Dátum: 2006-11-02 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:32.137828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tekintélyes német üzleti napilap, a Financial Times Deutschland (FTD) csütörtöki brüsszeli értesülése szerint egyebek között ezt tartalmazza az az állásfoglalás, amelyet a testület a jövő héten tesz közzé azokkal a jelentésekkel együtt, amelyek a Törökországgal és Horvátországgal folyó, a csatlakozást előirányzó tárgyalások helyzetét, továbbá néhány balkáni állam még távolabbi belépési kilátásait elemzik.
Az FTD információi szerint az Európai Bizottság a bővítés további menetével kapcsolatban egy stratégiai dokumentumot, egyfajta elvi állásfoglalást készül nyilvánosságra hozni. Ebben - mint kiszivárgott - elutasítja, hogy az esetleges további bővítést földrajzi szempontok határozzák meg, s ehelyett kifejezetten az EU által vallott értékeket helyezi a középpontba. Amennyiben a tervezet ebben a formájában lát majd napvilágot, az állásfoglalás - mint brüsszeli szakértők hangoztatták - "frontális támadást" jelent a francia politikával szemben. A párizsi kormány ugyanis szilárdan ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Unió jövőbeni határait elsősorban földrajzilag kell egyértelműen meghatározni. Az idézett szakértők felhívták a figyelmet arra is, hogy a német nagykoalíciós kormány is hasonló nézetet vall, amire Angela Merkel kancellár egyébként az elmúlt hetekben több alkalommal is utalt. Ennek pedig különös jelentősége van annak fényében, hogy a jövő év első felében Németország tölti be az EU soros elnöki tisztségét.
A bővítés jövője az egyik központi napirendi pont lesz a jelenlegi finn elnökséget lezáró decemberi csúcstalálkozón. Ezzel összefüggésben az Európai Bizottság egyértelműen fogalmaz, utalva arra, hogy a bővítés "elvi és nem földrajzi koncepció". A kiszivárgott állásfoglalás ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy a további bővítés rendkívüli körültekintést, illetve óvatosságot követel. Ezzel összefüggésben óvja az Európai Uniót a "túlzott kötelezettségvállalástól", azt hangoztatva, hogy a bővítés további menetének meghatározásakor "a túlterheltség helyett a konszolidációra" kell helyezni a hangsúlyt. Az idézett szakértők szerint mindez azt az üzenetet hordozza, hogy csatlakozásra belátható időn belül csakis azok az országok számíthatnak, amelyekkel már megkezdődtek az ezt előkészítő tárgyalások.
MTI - fidesz.hu