Nagy Imre egykori rádióbeszéde hangbemutatón a Centrális Galériában
Nagy Imre egykori miniszterelnök 1956-ban elmondott rádióbeszédét november 4-én, szombaton hajnalban, az ötven évvel ezelőtti adással megegyező időben mutatja be az OSA Archívum Budapesten, a Centrális Galériában.
Dátum: 2006-11-02 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66885
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:34.060682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy Imre 1956. november 4-én, a forradalom leverésének napján 5 óra 20 perckor mondott drámai hangú rádióbeszédet, amelyet 5 óra 35 perctől valamennyi világnyelven sugárzott a Magyar Rádió.
Azon a napon, 4 óra 15 perckor általános szovjet támadás indult Budapest, a nagyobb városok és a fontosabb katonai objektumok ellen.
"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével" - hangzottak a miniszterelnök szavai.
Az OSA Archívum összegzése szerint csak kevesen tudják, hogy az aznapi rádióadás nem a drámai felhívással kezdődött. A műsor részletes hírekkel indult hajnali öt órakor, majd időjárás-jelentést és orvosi tanácsokat közvetítettek. Ezután minden bejelentés nélkül, háromszor egymás után elhangzott a Szózat, majd jött a percekkel korábban hangszalagra rögzített miniszterelnöki beszéd, amelynek hátterében lövések hallhatók.
"Ki gondolná, hogy ezeket a harci zajokat, a szovjet Forgószél-hadművelet tompa hangjait, a rádió ideiglenes parlamenti stúdiójában dolgozó egyik technikus hangszalagra rögzítette? Így történhetett, hogy ötven évvel később egy, a Szabad Európa Rádió müncheni kutatóintézetéből előkerült szalagról most rekonstruálhatjuk a Kádár-korszak első perceit, november 4-e hajnalát" - írták a hangbemutató szervezői.
Ábrahám Nóra, az OSA Archívum képviselője az MTI-nek elmondta, hogy a hangfelvétel 1996 óta van meg intézményükben, amely a Közép-európai Egyetem levéltáraként működik.
Hozzátette: a szombat hajnali nyilvános program november 4-i rendezvénysorozatuk nyitánya. A nap folyamán portréfilmet vetítenek Héderváry Kláráról, aki 1956-ban és az azt követő években az ENSZ-ben dolgozva sokat tett a forradalom emlékének megőrzéséért.
Ezt követően Emléknyomok címmel kiállítás nyílik Rozsda Endre festő 1948. és 1956. közötti rajzaiból. Az intézmény programjában szerepel még az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójának tiszteletére létrehozott digitális archívum bemutatása is.
MTI - fidesz.hu