Súlyos árvíz Törökországban
Tíz ember - közöttük hét gyerek - vesztette életét a Törökország délkeleti, főleg kurdok lakta részét sújtó árvízben, s ezzel 32-re emelkedett a természeti csapás okozta halálesetek száma - közölték csütörtökön a török hatóságok.
Dátum: 2006-11-02 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:35.418643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újabb halálesetek Batman városában történtek, miután a szakadó esők miatt megáradt folyók házakat döntöttek romba. A mentéshez a katonaságot is kivezényeltek, közintézményeket és sportközpontokat bocsátottak az árvíz sújtotta lakosság rendelkezésére. Az Anadolu hírügynökség jelentette, hogy Batman egyik iskolájában két napon át tartott fogva gyerekeket az árvíz. A katonák megpróbálták kimenekíteni őket, de a tragédiát nem sikerült megakadályozni. Életét vesztette hét gyerek, közülük öten öt év alattiak voltak. Több tucat gyereknek nyoma veszett.
Az elmúlt napokban Törökország több részét sújtotta árvíz, a helyi sajtó szerint a térségben fél évszázada nem volt ilyen súlyos áradás, ráadásul a meteorológusok további esőzéseket jeleznek előre. A Milliyet című napilap arról írt, hogy az épületek rossz minősége és a hiányos infrastruktúra is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen nagy a halálos áldozatok száma. "Nemtörődömség és nem a sors" - írta sokatmondó címmel ellátott címlapos írásában a Milliyet.
MTI - fidesz.hu