Négyéves ciklusprogram Somogyért
Európa a jövőnk, Kaposvár az otthonunk címmel elkészült a somogyi megyeszékhely négyéves ciklusprogramja, amelynek legfontosabb elemeit Szita Károly polgármester ismertette szerdai városházi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-11-27 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:57.628135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kaposvár polgármestere emlékeztetett arra, hogy a mintegy 100 oldalnyi terjedelemben összegzett, várospolitikai célkitűzéseket megfogalmazó programot 2001-ben, vitairat formájában már megismerhette a város lakossága.
Szita Károly kiemelte: nagyon sok lakossági vélemény és javaslat érkezett a vitairattal kapcsolatosan, ezeket figyelembe is vették a végleges program elkészítésénél, s ezért megítélése szerint polgármesterként nem a saját, hanem Kaposvár lakóinak programját terjeszti a képviselő-testület elé.
Szita Károly kifejtette: az Európai Unióhoz való csatlakozás új korszakot jelent, amelyben új válaszokat kell adni a felmerülő kérdésekre. A város önkormányzata négyéves programjában már ennek a kihívásnak igyekszik megfelelni.
A polgármester a ciklusprogramból kiemelte, s a fejlődés szempontjából alapvetően fontosnak nevezte a gazdasági növekedés elősegítését, s egyúttal újabb munkahelyek létesítését, amelyet részben adókedvezményekkel szeretnének elérni. Ugyanakkor ösztönző adópolitikával kívánnak változtatni az átlagkeresetek jelenlegi, méltatlan szintjén.
Beszámoló rámutat, hogy az elkövetkező időszakban nagyobb figyelmet fordít a város önkormányzata a 45 év felettiek és a pályakezdő fiatalok foglalkoztatására, s előnyt élveznek a beruházási pályázatokon a helyi vállalkozók, illetve a többségében kaposváriakat foglalkoztató cégek.
Szita Károly kijelentette: tovább folytatják a másfél éve megkezdett bérlakásépítési programot, amelynek keretében 2006-ig mintegy félezer önkormányzati lakás épül, továbbá a jövőben is hozzájárulnak a panel-felújítási programhoz.
A polgármester felhívta a figyelmet: az oktatás változatlanul kiemelt helyen szerepel a város költségvetésében. Eddig és a jövőben is erre fordítják a legnagyobb összeget annak érdekében, hogy 2010-ig minden második kaposvári fiatal továbbtanuljon valamilyen felsőoktatási intézményben.
A polgármester elmondta, hogy a közüzemi szolgáltatások terén az önkormányzat legfőbb célja, hogy gátat szabjon az áremeléseknek. Ezt úgy érhető el, ha ezután is az önkormányzat többségi tulajdonában maradnak a legfontosabb szolgáltatók, így a vagyonkezelő, a városgazdálkodási és a tömegközlekedési vállalatok.
Szita Károly elmondta továbbá, hogy a következő négy évben a nagyobb figyelmet fordít az önkormányzat a lakótelepekre, folytatják az utak és a járdák felújítását, építését, kiemelten kezelik a közterületek közbiztonságát és a drogmegelőzést.
MTI - fidesz.hu