Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorítások az uniós repülőtereken - Ferihegyen is

Hétfőtől visszavonásig vezetik be a legújabb folyékony robbanószerek miatti szigorúbb ellenőrzési szabályokat a kézipoggyász tartalmára vonatkozóan a ferihegyi nemzetközi repülőtéren - jelentette Somogyi-Tóth Gábor a Budapest Airport Zrt. forgalmi vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-11-02 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:36.352210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Unióban november 6-tól lép hatályba az a szabály, amely szerint az utasbiztonsági ellenőrző ponton csak egy deciliteres kiszerelésben lehet folyadékot átvinni, összesen egy liter mennyiségben és azt is átlátszó tasakban.

Az utasokat arra kérik, hogy a szokásos egy-másfél óra helyett a repülőgép indulása előtt legalább két órával előbb érkezzenek ki a repülőtérre.

A biztonsági ponton minden, a kézipoggyászban lévő egy deciliternél nagyobb edényben lévő, és összesen egy litert meghaladó folyadékot, krémet, parfümöt, sprayt, dezodort, habot és pasztát elkoboznak. Somogyi-Tóth Gábor úgy fogalmazott: felkérik az utast arra, hogy önkéntesen tegye a megsemmisítő konténerbe az ennél nagyobb, vagy több terméket. Az átlátszó tasakot és annak tartalmát a biztonsági ellenőrzés során külön kezelik - magyarázta a vezérigazgató-helyettes.

A feladott poggyászra a szigorítás nem vonatkozik. Továbbra is a fel lehet vinni a fedélzetre a gyógyszert, a diabetikus- és a bébiételt, de esetenként igazolni kell a használat szükségességét.

A biztonsági ellenőrzési ponton túl a repülőtéri üzletekben, valamely európai légitársaság járatára szóló beszállótkártya felmutatásával vásárolt folyadékot, krémet, habot és egyebet fel lehet vinni a repülőgép fedélzetére.

Az átszálló utasok az európai uniós repülőtereken a lezárt, átlátszó zacskót addig ne bontsák ki, míg az utolsó állomásra nem érkeznek. A legnagyobb problémát az EU-n kívüli országból érkező átszálló utasok jelentik. Ők csak abban az esetben szállíthatnak folyadékot, ha az mindenben megfelel az európai uniós előírásoknak.

Somogyi-Tóth Gábor elmondta, hogy a ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. igyekszik felkészíteni az utasokat már a check-in pulthoz érkezés előtt, hogy legyen lehetőség a csomagokat átrendezni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek