Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hazugságok népszerűsítését is az emberekkel fizettetnék meg

Koszorús László reagált a sajtóban megjelent információra, amely szerint a kormány jövő év júniusáig csaknem félmilliárd forintot költ a megszorítások és a reformok népszerűsítésére, illetve arra, hogy azokat elmagyarázza a társadalomnak.


Dátum: 2006-11-02 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:37.231818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) elismerte, hogy a kormányzati döntések kommunikációjára két közbeszerzési eljárást is indítanak. A pályázatok kiírására a MeH szerint azért van szükség, mert a korábbi keretszerződések lejártak, s "a kormányzatnak kötelessége és felelőssége az állampolgárok pontos és korrekt tájékoztatása." Az új szerződések célja, hogy "bármilyen kommunikációs feladatra felmerülő igényt azonnal ki lehessen elégíteni." A Kormányszóvivői Iroda azt is megjegyzi, soha nem volt még ennyire fontos, hogy az emberek megértsék, hogy például az egészségügyi reform nem a vizitdíjról vagy az oktatási reform nem a fejlesztési részhozzájárulásról szól.

Koszorús László szerint mára nem az a kérdés, hogy hazudott-e Gyurcsány Ferenc kormánya Magyarországnak, hiszen ez ma már tény. "Tudatosan hazudtak akkor, amikor azt mondták, hogy nem lesz tandíj, nem lesz fizetős az egészségügy és dübörög a gazdaság" - emlékeztetett a politikus.

A politikus hangsúlyozta, mára mindenki tudja, hogy a "nem lesz" azt jelenti, hogy "lesz", a "csökkentjük" pedig azt, hogy "növeljük".

Az eddigi két Gyurcsány-csomag megszorító intézkedései egyre elviselhetetlenebb terheket rónak a magyar családok vállára és egyre nehezebbé teszik a vállalkozások működését. Ha mindez így megy tovább, rövidesen megélhetési válság alakul ki Magyarországon, és mindez azért történik, mert Gyurcsány Ferenc hazudott, a kormánya saját bevallása szerint pedig nem csinált semmit - húzta alá a Fidelitas képviselője.

Mint fogalmazott, a miniszterelnök most már nemcsak a hazugságok árát akarja megfizettetni az emberekkel, hanem a hazugságok népszerűsítését is. "Mert ami Magyarországon most zajlik, az mindenki számára világos, hogy nem reform, hanem kormányzati pénzbehajtás" - tette hozzá. "Gyurcsány Ferenc kormánya most arra akar majdnem félmilliárd forintot elkölteni az adófizetők pénzéből, hogy a reformoknak álcázott pénzbehajtást, azaz a hazugságokat népszerűsítse - hívta fel a figyelmet, és hozzáfűzte: "az összeg nagyságát jelzi, hogy ebből a majdnem félmilllárd forintból 4500 diáknak lehetne kifizetni az éves tandíját".

A Fidesz felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy azonnal állítsa le a hazugságok népszerűsítéséről szóló kampányt és értelmes célokra költse el a majdnem félmillárd forintot.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek