Révész Máriusz feljelentette Benét és Gergényit
A Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön feljelentést tett Bene László országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány ellen bűnpártolás és pszichikai bűnsegédként elkövetett bűncselekmény miatt.
Dátum: 2006-11-02 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:37.555886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki politikus úgy véli, a rendőri brutalitás elfajulásáért őket sokkal nagyobb felelősség terheli, mint a közrendőröket. Az október 23-i események miatt egyébként több mint 40 feljelentés érkezett a rendőrök ellen, ezek közül 28 esetben rendeltek el nyomozást.
Révész Máriusz feljelentését azzal indokolta, hogy Bene László országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány a szeptember 19-22-e közötti rendőri túlkapásokat sem vizsgálta ki, ítélte el, miközben a médiában számos olyan felvétel jelent meg, mely a rendőri túlkapásokat egyértelműen bizonyítja. Ez Révész Máriusz szerint a későbbiekben szándékerősítőleg hatott az intézkedő rendőrökre a későbbi bűncselekmény kialakulásához.
A két rendőri vezető október 23-át követően is rendszeresen úgy nyilatkozott, hogy jogszerűen és szakszerűen jártak el a rendőrök, a politikus pedig úgy látja, ennek megfelelően a vele szemben elkövetett bűncselekménnyel is egyetértenek, és még belső vizsgálat indítását sem látják megalapozottnak. Révész Máriusz beadványában arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrök szolgálati azonosító jelvény nélkül léptek fel, mely ellentétes a rendőrségről szóló 1994 törvény egyik paragrafusával, ám ezt azért tehették meg, mert az Alkotmánysértő 16/2006 ORFK-utasítás alapján "gyakorló öltözet esetén a szolgálati azonosító jelvény viselése a szolgálati eljáró döntése értelmében - az adott szolgálati feladat időtartamára - nem kötelező". Bene László és Gergényi Péter utasítására a rendőrök nem is viselhettek szolgálati azonosító jelvényt, így nem lehet őket beazonosítani és így a büntetőeljárás sikerét meghiúsítják - véli Révész Máriusz, aki szerint ez az utasítás biztatást és védelmet biztosított a törvénysértően eljáró rendőröknek, és ennek jelentős szerepe volt a rendőri brutalitás kialakulásában.
Az ellenzéki képviselő korábban ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést az október 23-án vele szemben foganatosított erőszakos rendőri fellépés miatt. Miként arról beszámoltunk, a képviselő családjával vett részt a Fidesz ünnepi nagygyűlésén, és amikor tudomást szerzett arról, hogy az Astoriánál könnygázt vetettek be a rendőrök, megpróbált közbelépni. A képviselőt a rendőrök megverték, minek következtében lapockatörést és fejsérülést szenvedett.
Magyar Nemzet - fidesz.hu