Törökország és a ciprusi törökök ragaszkodnak a ciprusi kérdés ENSZ-megoldásához
Törökország és a ciprusi törökök bírálták csütörtökön azt az elképzelést, hogy Törökország európai uniós csatlakozását összekötnék a kettéosztott Ciprus problémájának megoldásával.
Dátum: 2006-11-02 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:38.129830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mehmet Ali Talat ciprusi török elnök azzal vádolta az uniót, hogy megszegte korábbi ígéretét, mely szerint véget vet (a nemzetközi közösség által el nem ismert) észak-ciprusi török állam népe elszigetelésének, ehelyett újabb, tisztességtelen előfeltételeket szab. Talat még azelőtt nyilatkozott, hogy az EU finn elnöksége lemondta azt a hét végére tervezett találkozót, amelynek során a török kormány és a két ciprusi közösség külügyminiszterei tanácskoztak volna Helsinkiben a török-ciprusi kapcsolatokról.
Az EU közölte, hogy Törökországnak meg kell nyitnia kikötőit és repülőtereit a Ciprusról érkező repülőgépek és hajók előtt még az év vége előtt, ellenkező esetben felfüggesztik az Ankarával folytatott csatlakozási tárgyalásokat.
Talat szerint Törökország EU-tagságát külön kell kezelni Ciprustól, ez utóbbit pedig ismét az ENSZ keretei között kell tárgyalni.
Abdullah Gül török külügyminiszter ugyancsak bírálta a Ciprussal kapcsolatos európai erőfeszítéseket, és úgy vélekedett, hogy a finn soros elnökségnek nem sikerült konstruktív légkört teremtenie a tárgyalásokhoz.
Törökország és a ciprusi török közösség már többször is sérelmezte, hogy engedményeket követelnek tőlük Ciprus ügyében, míg a ciprusi görögök állhatatosságát "jutalmazzák". Ciprus továbbra is az egyik legkedvesebb nemzeti ügynek számít Törökországban, és minden, a görögöknek tett engedmény után a nacionalista erők "árulásról" beszélnek.
A ciprusi görögök 2004-ben elutasítottak egy népszavazást a sziget újraegyesítéséről, majd nem sokkal később csatlakoztak az Európai Unióhoz, amely révén még inkább erősödött a ciprusi törökök nemzetközi elszigeteltsége.
MTI - fidesz.hu