Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz tiltakozik Katona Tamás kinevezése ellen

A Fidesz-frakció tiltakozik az ellen, hogy Katona Tamás volt pénzügyminisztériumi államtitkárt a Magyar Államkincstár élére nevezték ki - mondta az MTI-nek csütörtökön Tállai András, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.


Dátum: 2006-11-02 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:38.417856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, a Fidesz-frakció "megrökönyödéssel" hallotta az információt, hogy Veres János pénzügyminiszter kedden felmentette beosztásából Mohos Andrást, a Magyar Államkincstár elnökét, és utódjául november elsejétől Katona Tamást nevezte ki.

Tállai András szerint példátlan a magyar közigazgatásban, hogy annak érdekében, hogy egy bukott politikusnak helyet csináljanak, menesztenek egy olyan szakembert, akinek a munkájával szemben eddig semmilyen szakmai kifogás nem vetődött fel. Hozzátette: azért sem tudják elfogadni a kinevezést, mert álláspontjuk szerint Katona Tamás volt az, aki a legtöbbet kozmetikázott a magyar költségvetésen, "a legtöbbet hazudott" annak érdekében, hogy a büdzsé helyzetét a kormány szempontjából megvédje.

Ha az államkincstárnál is azt az utat követi, amit a költségvetéssel tett a Pénzügyminisztériumban, akkor nagy válságba kerülhet a magyar közigazgatás és a költségvetés - mondta Tállai András.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Katona Tamás gyakorlatilag államtitkárból államtitkár lett, hiszen az államkincstár elnöki posztjának betöltése az államtitkári pozícióhoz hasonló juttatásokkal jár.

Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium korábbi államtitkára október közepén mondott le, miután Gyurcsány Ferenc kormányfő figyelmeztette őt a nyilatkozattételi fegyelemre, a kormányzat tisztségviselőkkel szembeni elvárásaira. A pénzügyi államtitkár távozásának hátterében az ingatlanadó bevezetéséről szóló nyilatkozata állt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek