Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

30 ember vesztette életét egy baloldali gerillatámadásában

Harminc ember vesztette életét az észak-kolumbiai Tierradentro faluban annak a támadásnak a következtében, amelyet a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű marxista gerillamozgalom hajtott végre a helyi rendőrőrs ellen - közölte csütörtökön a rendőrség.


Dátum: 2006-11-03 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:43.493210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A térségben idén ez volt a lázadók legvéresebb támadása, amelyben 17 rendőr, 2 civil és 11 gerilla halt meg, 2 további rendőr megsebesült - mondta el Jorge Castro rendőrkapitány. A 70 fős rendőrőrsöt becslések szerint egy 350-500 gerillából álló csapat támadta meg szerdán házilag készített fegyverekkel. A kolumbiai hadsereg harci helikoptereken küldött erősítést, és estére sikerült is kiűznie a felkelőket a faluból. A hagyományosan kokacserje-termesztésével foglalkozó térség korábban a nemrégiben leszerelt szélsőjobboldali félkatonai csoportok egyik fellegvára volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek