Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 100 millió internetes portál

Meghaladja már a 100 milliót az internetes portálok száma a világon - állapította meg a Netcraft csütörtökön közzétett tanulmánya.


Dátum: 2006-11-03 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:46.169184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Novemberi hírlevelében a nagy-britanniai központú internet-figyelő több mint 101 millió internetes oldalról számolt be, szemben az októberi jelentésben szereplő 97 millióval. Az egy hónap alatti fejlődés is nagyon figyelemre méltó, de ez a tendencia jellemző az egész évre: 2006 eleje óta a világháló 27,4 millió új honlappal gazdagodott, míg 2005-ben egész évben 17 millióval nőtt a számuk.

A Netcraft szerint 2004 májusa óta az Internet megduplázta saját méretét, mert akkor még csak 50 millió portál létezett. Az intézet tevékenységének kezdetekor, 1995-ben még alig 19 ezer honlap működött. A tanulmány szerint a nagy robbanás, amely 2004 óta tart, elsősorban a blogoknak, a fiatalok honlapjainak, valamint a kisvállalkozásoknak köszönhető, de kiemeli az olyan nagy, számos blognak otthont adó keresőprogram aktivitását is, mint a Google vagy a My Space. A vállalatok körében legnépszerűbb keresők a Go Daddy és 1&1 Internet, mert igen alacsonyak szolgáltatói áraik.

Az Internet történelmi dátumai közül 1997 áprilisa jelentette az egymillió portált, majd 2000 februárjában jött el a 10 millió ideje. Még ugyanebben az évben, 2000 szeptemberében meg is duplázódott. 2003 áprilisában már 40 milliós számról számolhatott be a Netcraft. 2005 óta állandó ritmusban növekszik a világháló, nemegyszer alig néhány hónap alatt újabb 10 millióval gyarapszik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek