Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Valótlanságot állított az államtitkár és a bizottsági elnök

A Fidesz - Magyar Polgári Párt elképesztőnek és példátlannak tartja, hogy az Országgyűlés Oktatási Bizottságának szombati ülésén Stark Antal, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára és Szabados Tamás, a bizottság elnöke félrevezették a képviselőket, amikor azt állították, hogy az Országos Köznevelési Tanács egyetértett a közoktatási törvény - költségvetési törvénnyel történő - módosításával.


Dátum: 2002-11-27 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:59.092241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A módosítás szerint egyes évfolyamokon csökkenne a tanulók óraszáma, amely érzékenyen érinti a pedagógusfoglalkoztatást és az iskolák legalább 90 százaléka által használt kerettantervek alkalmazhatóságát is. Az intézkedés átgondolatlanságára korábban a Fidesz - Magyar Polgári Párt is felhívta a figyelmet.

Az Oktatási Bizottság ülésén Stark Antal, a tárca helyettes államtitkára "úgy tudom, hogy igen"-nel válaszolt Pokorni Zoltán kérdésére, amelyben azt tudakolta, a módosítással egyetértett-e az Országos Köznevelési Tanács. Majd Szabados Tamás, az Oktatási Bizottság szocialista elnöke határozottan azt állította, hogy az OKNT "nagy többséggel fogadta el a javaslatot".

Valójában azonban az Országos Köznevelési Tanács nem értett egyet a javaslattal. Ezt bizonyítja, hogy a testület elnöke, Loránd Ferenc az OKNT kifogásait levélben is jelezte Magyar Bálintnak. A november 20-án kelt levélben többek között a következő olvasható: "Az OKNT általános érvénnyel javasolja, hogy a kormány kerülje el, hogy az ágazati törvényeket a költségvetési törvény felülírja. Tartalmilag - bár egyetért a tanulók terhelésének csökkentésével - előkészítetlennek, átgondolatlannak tartja az óraszám-változtatást, mert az nem számol az ebből következő szakmai, munkaügyi következményekkel."

Az államtitkár és a bizottság elnöke tehát félrevezette a bizottság tagjait.

A Fidesz elvárja, hogy Szabados Tamás és Stark Antal nyilvánosan kérjen bocsánatot mindenkitől, akiket megtévesztettek. A Fidesz elszomorítónak tartja azt is, hogy a miniszter a törvényben rögzített - éppen általa adományozott - vétójogot semmibe veszi, a kormánypárti képviselők pedig segédkeznek a törvénysértésben. A Fidesz álláspontja szerint - tekintettel az OKNT törvényben biztosított jogosítványaira - a Kormánynak vissza kell vonnia a közoktatási törvény módosítására tett javaslatát. Elvárjuk, hogy Magyar Bálint kezdeményezze az ehhez szükséges intézkedéseket.

Budapest, 2002. november 28.

Révész Máriusz

az Országgyűlés Oktatási Bizottságának alelnöke

***

A Magyar Nemzet információi szerint az Országos Köznevelési Tanács nem értett egyet a javaslattal, s ezt írásban is jelezték Magyar Bálint miniszternek. Loránd Ferencnek, az OKNT elnökének november 20-án kelt leveléből egyértelműen kiderül, hogy az tanács "előkészítetlennek, átgondolatlannak tartja az óraszám-változtatást, mert az nem számol az ebből következő szakmai, munkaügyi következményekkel." Loránd Ferenc a testület véleményét tolmácsolva azt is jelzi, hogy a kormánynak kerülnie kellene azt, hogy ágazati törvényeket írjon felül a költségvetési törvénnyel.

Az OKNT egyébként vétójoggal rendelkezik, azaz egyetértésének hiányában a törvénymódosítást nem lehetne elfogadni, sőt, ennek hiányában beterjeszteni sem illett volna. Révész Máriusz, az oktatási és tudományos bizottság fideszes alelnöke szerint elképesztő és példátlan az, ami történt.

Az államtitkár és a bizottság elnöke félrevezette a bizottság tagjait. Mint Révész mondta: a Fidesz elvárja, hogy Szabados Tamás és Stark Antal nyilvánosan kérjen bocsánatot mindenkitől, akit megtévesztettek. A Fidesz oktatáspolitikusa szerint elszomorító az is, hogy a miniszter, a törvényben rögzített - éppen általa adományozott - vétójogot semmibe veszi, a szocialista és szabaddemokrata képviselők pedig segédkeznek neki a törvénysértésben.

Kapcsolódó elemek