Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ifjú szocialisták egyike lehet Aba Botond utódja?

Az ifjú szocialisták egyike lehet a BKV-vezér Aba Botond utódja, de felmerült Moskovits Péter neve is, aki az előző ciklusban MSZP-színekben a pénzügyi bizottság vezetője volt a Városházán - írja a hvg.hu MSZP-s körökből nyert információk alapján.


Dátum: 2006-11-03 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:50.339365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap cikke megemlíti, hogy a közlekedési vállalatnál már egy éve "csődközeli állapotokról" beszélnek. Podonyi László az Állami Számvevőszék központi szervezeteket ellenőrző osztályának vezetője a hvg.hu-nak elmondta, hogy a BKV folyamatos hitelfelvételre kényszerül, folyamatosan veszteséget halmoz fel, majd a könyvelési időszak végén a főváros utólag megfinanszírozza a tőketörlesztést. Az utóbbi két évben azonban a Városháza egyetlen fillért sem adott az üzemeltetéshez. A veszteség 9 milliárdról tehát 30 milliárdra duzzadt, míg az adósságállomány eléri a 60 milliárd forintot. Emellett a BKV éves bevétele mindössze 60 milliárd forint.

A csődbe juttatás a privatizáció tudatos előkészítése lehet - vélte már tavaly is Szálka Miklós, a BKV felügyelőbizottságának fideszes tagja. Általános csődeljárási gyakorlat ugyanis, hogy a nagy cégeket, kisebb, jobban kezelhető, átláthatóbb egységekre darabolják - írja a hvg.hu.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek