Hétfőn dönt az AB a Gyurcsány-csomagról
Hétfőn dönt az Alkotmánybíróság (AB) a Gyurcsány-csomaghoz érkezett tucatnyi beadvány egyikéről; várhatóan ez lesz az első határozat, amelyet ezzel kapcsolatban meghoz a testület - tájékoztatta az MTI-t az Ab sajtófőnöke pénteken.
Dátum: 2006-11-03 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:51.333440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államháztartás egyensúlyát javító különadókról és járadékról, a házipénztáradóról és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvények kapcsán benyújtott indítványok a három törvény alkotmányosságát kérdőjelezik meg. Ezeket a beadványokat az AB soron kívül tárgyalja - emlékeztetett Sereg András.
A tucatnyi indítvány ügyében eddig négy határozattervezet készült el. Ezek közül az egyik a házipénztáradóról szóló törvény kapcsán érkezett a testülethez, az ezzel kapcsolatban született határozatot írják alá várhatóan hétfőn az alkotmánybírák. További két előterjesztés hétfőn, illetve kedden kerül először az AB elé. A negyedik határozattervezet ugyancsak elkészült, de még nem került a testület elé.
A többi tervezetet még nem készítette el az illetékes előadó alkotmánybíró, azok várhatóan a következő hetekben kerülhetnek majd a teljes ülés napirendjére - mondta Sereg András.
Az Országgyűlés 2006. július 10-én fogadta el az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvényt, amely szerint négy százalék szolidaritási különadó fizetésére kötelezik a nyereséges vállalkozásokat és a hatmillió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyeket. A bankok az államilag támogatott hitelek kamatbevétele után fizetnek majd ötszázalékos járulékot. Ugyanezen a napon fogadták el a házipénztáradóról szóló törvényt is, amely alapján az üzletmenet által indokolt mértéket meghaladó állományra vezet be 20 százalékos adót, megakadályozva ezzel a rendellenes házipénztár-használatot. A parlament július 10-én elfogadta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt is. Ez tartalmazza többek között a kamatból és a tőzsdei ügyletekből származó jövedelmek 20 százalékos megadóztatását, az egyszerűsített vállalkozói adó kulcsának 15-ről 25 százalékra emelését és az általános forgalmi adó középső kulcsának 15-ről 20 százalékra emelését.
MTI - fidesz.hu