Törvényt sértett a Híradó
Az ORTT Panaszbizottsága egyhangúlag döntött arról, hogy a Magyar Televízió Rt. 2002. október 31-i Híradó című műsora törvényt sértett, mivel nem tájékoztatott objektíven a Magyarország NATO-közreműködésével foglalkozó amerikai szaklapban megjelent cikk kapcsán.
Dátum: 2002-11-27 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:59.402767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága azt az egyhangú véleményt fogalmazta meg, hogy a Magyar Televízió Rt. 2002. október 31-i Híradó című műsora megsértette a Rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. paragrafus (1) bekezdésében foglalt kiegyensúlyozottság alapelvét. A Magyarország NATO-közreműködésével foglalkozó amerikai szaklapban megjelent cikk kapcsán készült összeállításban a NATO véleményét, Magyarország tevékenységével kapcsolatos állásfoglalását nem ismertették. A magyarországi két legnagyobb párt képviselőinek megszólaltatása nem volt elégséges a kiegyensúlyozott tájékoztatás szempontjából.
OS - fidesz.hu