Washington bírálja az izraeli légierőt
Washington bírálja az izraeli légierő berepüléseit Bejrút fölé - közölte pénteken egy neve elhallgatását kérő, magas rangú izraeli tisztségviselő.
Dátum: 2006-11-03 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:55.468257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magas rangú izraeli tisztségviselőkkel történt csütörtöki telefonbeszélgetésekben az amerikai kormányzat kifejezte "elégedetlenségét" ezzel a helyzettel - tette hozzá a tisztségviselő, ebben a minőségben az első, aki a libanoni berepülésekre vonatkozó washingtoni bírálatról beszámol. Az Egyesült Államok attól tart, hogy ezek a légi akciók destabilizálják a térséget.
A libanoni rendőrség szerint izraeli gépek egészen kis magasságban végeztek berepüléseket kedden Bejrút és Dél-Libanon felett. A bejrúti berepülés fő célpontja annak síita külvárosa volt. Dél-Libanon felett a határvidéket pásztázták végig, azt a körzetet, ahová az ENSZ békefenntartó erőit (UNIFIL) telepítették. Öt gép Türosz (Szúr) felett is átrepült, hangrobbanásokat okozva, amelyeket a helyiek légitámadásnak véltek.
A libanoni hadsereg közölte, hogy a légvédelem ütegei - a libanoni Hezbollah és Izrael közötti ellenségeskedések augusztus 14-i beszüntetése óta először - tüzet nyitottak az izraeli gépekre. Az ENSZ-főtitkár libanoni megbízottja súlyos aggodalmának adott hangot a berepülések miatt. Gier Pedersen kijelentette, hogy az izraeli akciók sértik Libanon szuverenitását és a Biztonsági Tanács (BT) 1701-es számú határozatát. (Erre a tényre figyelmeztetett egy pénteki szerkesztőségi cikkében a Háárec izraeli liberális napilap is.) Pedersen egyúttal felszólította a zsidó államot a sorozatos légtérsértések beszüntetésére. A keddiek voltak a legerőteljesebb izraeli berepülések Libanon területére az Izrael és a Hezbollah libanoni szervezet nyári háborújának befejezése óta. A keddi akciók előtt néhány órával terjesztette jelentését a BT elé Terje Roed-Larsen, a világszervezet különmegbízottja arról, hogy a libanoni kormány szerint Szíriából csempésznek fegyvereket a síita Hezbollah szervezet részére.
Efrájim Szneh frissen kinevezett izraeli védelmi miniszterhelyettes szerdán kijelentette, hogy Izrael folytatja libanoni berepüléseit az ENSZ és a bejrúti kormány minden tiltakozása ellenére, mert a Hezbollah továbbra is fegyverkezik Szíriából, és erről Izraelnek információkat kell gyűjtenie. Egy belső használatra szánt, de az izraeli katonai rádióban csütörtökön megszellőztetett izraeli katonai dokumentum szerint azonban a légierő Libanon fölött végrehajtott repüléseinek célja részben az, hogy nyomást gyakoroljanak a nemzetközi közösségre a libanoni síita Hezbollah szervezet fegyvercsempészetének megfékezése végett. Mindazonáltal egyes izraeli miniszterek aggódnak amiatt, hogy a berepüléseknek negatív hatásuk lehet a nemzetközi közösségben.
MTI - fidesz.hu