Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz közbenjárna a státustörvény ügyében

Amennyiben a magyar kormány az elkövetkező időszak diplomáciai tárgyalásai során továbbra is a státustörvény módosításával kapcsolatos közös kompromisszumos, nemzeti érdekeket figyelembe vevő álláspontot fogja képviselni, a Fidesz kész ehhez segítséget nyújtani saját nemzetközi kapcsolatain keresztül.


Dátum: 2002-11-27 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:59.692740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt örvendetesnek tartja, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök Mikulas Dzurinda szlovák miniszterelnökkel történt minapi megbeszélésén a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi záródokumentumának szellemében járt el. Amennyiben a magyar kormány az elkövetkező időszak diplomáciai tárgyalásai során továbbra is a státustörvény módosításával kapcsolatos közös kompromisszumos, nemzeti érdekeket figyelembe vevő álláspontot fogja képviselni, a Fidesz kész ehhez segítséget nyújtani saját nemzetközi kapcsolatain keresztül.

A Fidesz meggyőződése, hogy a státustörvény érdemben járul hozzá a határon túli magyarok nemzeti identitásának megőrzéséhez és a térség stabilitásához. Az a szlovák felvetés, mely szerint a törvényt vissza kellene vonni, meghökkentő. A felvetés azért is furcsa, mert több európai állam, így Szlovákiai is rendelkezik az anyaország és határon túli kisebbségeinek viszonyát rendező jogszabállyal. A magyar kedvezménytörvény jogosultságát a főbb nemzetközi tényezők, így az Európa Tanács Velencei Bizottságának jelentése is kinyilvánította.

Budapest, 2002. november 27.

Németh Zsolt

az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke

Kapcsolódó elemek