Veszélyben demokratikus intézményrendszerünk
Nyolcvannégy újságíró nyilatkozatban hívja fel a nagyvilág figyelmét arra, hogy Magyarországon veszély fenyegeti a demokratikus intézményrendszert, a szólás- és gyülekezési szabadságot.
Dátum: 2006-11-03 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:58.447215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
November 4-én emlékezik a világ az 1956-os magyar forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára. Ebben az ünnepi pillanatban, mi, magyar újságírók felhívjuk a nagyvilág figyelmét arra, hogy Magyarországon veszély fenyegeti a demokratikus intézményrendszert, a szólás- és gyülekezési szabadságot.
Amint azt az egész világ láthatta, október 23-án, a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepén rendőrök verték szét a több tízezres, békésen emlékező sokaságot. Minden jel szerint előre megtervezték az eseményt. A tömegben magyar és külföldi állampolgárok, munkájukat végző újságírók, nők, gyerekek, mozgáskorlátozottak egyaránt megsérültek. Bizonyítékok sokasága áll rendelkezésünkre, amelyek szerint sokakat indokolatlanul vettek őrizetbe, több tucat embert a helyszínen vertek össze, másokat a kihallgatás során bántalmaztak fizikai és pszichológiai eszközökkel. Ráadásul a magyar kormánysajtó sugalmazására azt terjesztik, hogy nácik és futballhuligánok randalíroznak Budapest utcáin. Ebből egy szó sem igaz.
Magyarországon sokan emlékeznek arra, hogy 1956-ban a sztálinista magyar vezetés éppen ezekkel a szavakkal jellemezte a forradalom hőseit. A brutális fellépést követő sajtótájékoztatóján Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány lényegében egyetlen kérdésre sem adott elfogadható választ, ugyanakkor cinikusan azt állította, hogy a beavatkozás jogszerű volt. A magyar sajtó teljes körű tájékoztatását ellehetetleníti, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette kormány láthatóan a fizikai erőszaktól sem riad vissza, hogy elhallgattassa a kritikus hangokat. Az elmúlt napokban-hetekben Budapesten igen feszültté vált a helyzet. A Demszky Gábor főpolgármester vezette kormánypárti önkormányzat súlyosan korlátozta a gyülekezési szabadságot, rendeletmódosítással akarják megakadályozni a további demonstrációkat. A kisebbik kormánypárt, a Szabad Demokraták Szövetsége, bojkottot és gyűlöletkampányt hirdetett egy kormánnyal kritikus televíziós társaság ellen. Az elkeserítő állapotokat mi sem jellemzi jobban, mint hogy az adófizetők pénzéből fenntartott köztelevízió elnöke, Rudi Zoltán nemrégiben rendészekkel vezettette ki a munkájukat végző kollégákat a Magyar Televízió épületéből.
Mi, aláírók, politikai értelemben különbözőképpen gondolkodunk, más pártokra szavazunk, eltérően vélekedünk Magyarország helyéről és szerepéről. Akadnak köztünk közszolgálati és kereskedelmi televíziósok, rádiósok, írott sajtóban dolgozó újságírók, konzervatívok, liberálisok és szocialisták, hivők és ateisták. Most mégis a nyugati közvéleményhez, a szabad világ újságíróihoz fordulunk, akárcsak 1956-ban a forradalom vezetői. A rendszerváltáskor, 1990-ben mindannyian egy plurális, szabad társadalomért küzdöttünk, s nem gondoltuk volna, hogy a térség éllovasaként emlegetett Magyarország visszasüllyedhet a szovjet megszállás időszakába. Amikor pedig az unióhoz csatlakoztunk, abban bíztunk, hogy az európai normákat, a szabad véleménynyilvánítás jogát minden magyar kormány betartja és betartatja.
Felkérjük a világ közvéleményformáló személyiségeit és külföldi újságíró kollégáinkat, hogy minden létező fórumon védjék meg a magyarországi sajtószabadságot, emeljék fel szavukat a Gyurcsány-kormány kirekesztő szándékai ellen, tájékozódjanak és tájékoztassanak a magyarországi helyzetről. Mi, magyar újságírók csak néhány alapvető dolgot szeretnénk, ami egy valódi demokráciában alapvető jogként mindenkit megillet: szabadon gyülekezni, zavartalanul tájékoztatni a politikai helyzetről, esélyegyenlőséget. Jelenleg egyik sem teljesíthető maradéktalanul hazánkban. A diktatórikus magyarországi tendenciák miatt a világ közvéleményéhez fordulunk segítségért.
Aláírók:
Ágoston Balázs, Antal Tibor, Bagoly Zsolt, Balázs D. Attila, Balogh Elemér, Bartusz-Dobosi László, Bencsik András, Bereczky Károly, Bertha Éva, Bitter T. Ákos, Bókay László, Dr. Borbély Zsolt Attila, Dr. Botlik József, Bősze Balázs, Bugnyár Zoltán, Czakó Gábor, Csány László, Csontos János, Debnár Gyula, Dér Katalin, Fazekas Attila, Fehér Anikó, Fónyad Csaba, Frigyesy Ágnes, Gáber Gusztáv, Gadácsi József Domonkos, Gebauer Szabolcs, Gégény István, Gopcsa Katalin, Gyarmati Gábor, György Zsombor, ifj. Gyorgyovich Miklós, id. Gyorgyovich Miklós, Dr. Gyürki László, Havas Iván, Hegyi Zoltán, Dr. Horváth Gergely, Hujbert István, Jeney Edit, Dr. Kádár György, Kocsis Tamás, Dr. Kőrösi Imre, Laczik Erika, Lakatos Pál, Lovas István, Maczó János, Márkus Tibor, Marillai Andrea, Megyeri Dávid, Müllner János, Nagy Lajosné Krisztina, Nánási Tamás, Péch Olívia, Pindroch Ferenc, Pósa Zoltán, Rozgics Mária, Rózsa Iván, Sándor Bence, Sándor Csilla, Sárosdy Judit, Sarusi Mihály, Sitkei Levente, Sólyom László (tv-rendező), Szakács Gábor, Szám Katalin, Szarka Ágota, Szentesi Zöldi László, Dr. Szijártó István, Szikora József, Szilvay Gergely, Tóth Szabolcs Töhötöm, Tőzsér Péter, Ungváry Zsolt, Varga Domokos György, Varga János, Varga Péter Pius, Vass Krisztián, Virág András, Vizsolyi László, Weirach Wér Vilmos, Werner-Nagy Eszter, Vörös József, Zalka Katalin, Zord Gábor László
OS - fidesz.hu