Konferencia Horvátország európai integrációjáról
A közép-európai országok diplomáciájának a következő években az egyik legfontosabb teendője, hogy Horvátország EU-csatlakozását, ha törik, ha szakad, keresztülvigye. Ezt Martonyi János mondta pénteken Budapesten, a Szabad Európa Vitanapok rendezvényén.
Dátum: 2006-11-03 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:59.075566, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hajdani Osztrák-Magyar Monarchia területéről 2007 januárjától egyedül Horvátország lesz az, amelyik nem tagja az Európai Uniónak és ezen mielőbb változtatni kell - jelentette ki az Orbán-kormány külügyminisztere, a Fidesz Szabad Európa Központjának elnöke a horvát EU-csatlakozás kérdéséről tartott konferencián.
Martonyi János üdvözölte, hogy ha sok másban nem is, legalább Horvátország EU-csatlakozásának támogatásában nemzeti konszenzus van a magyar Európa-politikában.
"Horvátország 2009-ben, vagy 2010-ben válhat az EU tagjává" - fogalmazott Stanko Nick, a nyugat-balkáni ország budapesti nagykövete. Hozzátette: a csatlakozás minősége, ha lehet, még fontosabb Zágráb számára, mint az időpont, hiszen a lehető legkedvezőbb belépési feltételeket szeretnék elérni.
A misszióvezető megjegyezte ugyanakkor, hogy Horvátország nagyon szeretné behozni a csatlakozási folyamatban - elsősorban a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ante Gotovina tábornok ügye miatt - elvesztegetett időt. (Az EU a csatlakozási tárgyalások megkezdése érdekében hiába kérte Gotovina kiadását Horvátországtól a hágai törvényszéknek. Utóbb kiderült, a tábornok Spanyolországban bujkált, ott is fogták el, így 2005-ben megkezdődhettek a csatlakozási tárgyalások.)
Györkös Péter, a Külügyminisztérium főtanácsadója Horvátország EU-csatlakozása szempontjából kulcskérdésnek nevezte, hogy az EU decemberi csúcsértekezletén milyen vita zajlik majd le az unió abszorpciós, azaz befogadó képességéről.
"Magyarország úgy látja, hogy Horvátország az EU ötödik bővítési körének része, ám tudomásul kell venni, hogy az Európai Bizottság december 31-ével, Románia és Bulgária belépésével lezártnak tekinti ezt a bővítési kört. A jövő év első felében esedékes német EU-elnökség sarkalatos kérdése lesz, milyen jövőt szánnak a bővítésnek" - jelentette ki Györkös Péter, aki szerint az unió hitelessége veszhet el, ha lelassítja a horvát csatlakozási folyamatot.
A külügyi főtanácsadó kitért arra, hogy a horvát belépés nem jelent problémát az uniós költségvetés szempontjából, és Horvátország társadalmi elfogadottsága még az olyan tagországokban is jelentős, mint Ausztria vagy Franciaország. Györkös Péter megjegyezte azonban, hogy nehéz lesz a horvát csatlakozást keresztül vinni addig, amíg nincs előrelépés az európai alkotmányos szerződés ügyében.
Schmitt Pál néppárti EP-képviselő, a Fidesz alelnöke szerint a horvát csatlakozás ügyét a három uniós intézmény (bizottság, parlament, tanács) közül leginkább az Európai Parlament érzi magáénak. Szólt arról, hogy a néppárti frakció Zágráb mielőbbi csatlakozása mellett érvel, míg "az európai szocialisták kevésbé a sebességre, inkább az előkészítésre helyezik a hangsúlyt".
Az EU-Horvátország közös parlamenti bizottság társelnöki tisztét is betöltő Schmitt Pál úgy vélte, Horvátország stabilizáló szerepet játszik a Balkánon és csatlakozásának ügyét mindenképpen el kell különíteni Törökországétól.
A magyarországi horvát kisebbséghez tartozó Firtl Mátyás (KDNP), az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának alelnöke azt mondta, Horvátország felkészültsége megelőzi a január 1-től csatlakozó Bulgáriáét.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy Horvátországnak rendeznie kell azt az átláthatatlan helyzetet, ami jelenleg a külföldiek ingatlanvásárlása terén tapasztalható. Firtl Mátyás emlékeztetett arra, hogy hétszáz magyar állampolgárnak van függőben lévő ingatlanügye Horvátországban.
MTI - fidesz.hu