Elhunyt Littay Gyula operaénekes
Elhunyt Littay Gyula operaénekes - közölte a belváros-lipótvárosi önkormányzat pénteken az MTI-vel. A művészt 92 éves korában, október 29-én érte a halál.
Dátum: 2006-11-03 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:57:59.666591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Littay Gyulát az V. kerületi önkormányzat saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Az énekes 1952-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, a következő évben Miskolcon csatlakozott a színház operatagozatához. 1957-ben a Magyar Állami Operaház tagja lett. Hosszú pályafutása alatt számos mű baritonjaként lépett színpadra, 71 éves korában még elvállalta Marcel szerepét Puccini A köpeny című operájában.
Több mint ötven évig Budapest belvárosában élt. Tavaly tavasszal Belváros-Lipótváros Önkormányzata átadta a művésznek a Pro Civibus Díjat, amely azoknak adományozható, akik a kerület és a köz érdekében kiemelkedő tevékenységet végeztek - tartalmazza a közlemény.
MTI - fidesz.hu