Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Örök nyugalomba helyezték Gregor Józsefet

Örök nyugalomba helyezték Gregor József operaénekest pénteken Szegeden, a belvárosi temetőben, római katolikus szertartás szerint; a művészt a család és a rokonok mellett több mint ezer tisztelője kísérte el utolsó útjára.


Dátum: 2006-11-03 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:01.419232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gregor József művészi különlegessége mellett végig megőrizte a legjobb értelemben vett hétköznapiságot. Fellépett a világ legnevesebb színpadain, mégis rohant vissza, hogy a szegedieknek énekelhessen - mondta emlékező beszédében Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

A művész 1940-ben, Rákosligeten született. Énekesi pályája a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikórusában kezdődött, amelynek 1958 óta volt tagja. 1964-ben innen ment szegedi próbaéneklésre, ahol azután tizennégy esztendeig dolgozott a legendás karmester, Vaszy Viktor irányítása alatt.

Gregor József 1987-ig dolgozott a Szegedi Nemzeti Színház magánénekeseként, 1976-tól a budapesti operaház állandó vendégművésze, 1987-89-ben a győri Kisfaludy Színház tagja, ezután a szegedi operatársulat igazgatója volt. 1991-től a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.

Művészetét rangos kitüntetésekkel ismerték el: 1974-ben Liszt-díjat kapott, 1979-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett. A Kossuth-díjat 1999-ben vehette át, a Székely Mihály-emlékplakettet pedig 2002-ben. Kiemelkedő művészi tevékenysége elismeréséül ez év október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

Gregor József 66 éves korában, október 27-én hunyt el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek