Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saront az intenzív osztályra szállították

Az intenzív osztályra szállították pénteken a januárban agyvérzést szenvedett Ariel Saront, miután a volt izraeli miniszterelnök egészségi állapota romlott - közölte a beteget ápoló kórházi személyzet.


Dátum: 2006-11-03 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:03.218780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Saron szervezetét fertőzés támadta meg, és ez hatással van szívműködésére, ezért az intenzív osztályon folytatják kezelését - jelentette a Tel-Aviv melletti Sebaa egészségügyi központ közleménye, amely azonban azt is hozzáfűzte, hogy a beteg állapota stabil.

A mostani nem az első eset, hogy a 78 éves Saron az intenzív osztályra került. Augusztusban például két hétig kezelték ott, miután tüdőgyulladást kapott.

Saron január 4-én szenvedett agyvérzést, majd kómába esett. Eddig több műtétet hajtottak rajta végre. A kormány élén áprilisban Ehud Olmert váltotta fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek