Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félpályás útlezárással tiltakoznak a Gyurcsány Ferenc lemondását követelők

Félpályás útlezárással tiltakoznak a 8-as számú főúton Körmendnél a Gyurcsány Ferenc kormányfő lemondását követelők, a pénteken 17 órakor kezdődött demonstráció 48 órán át, éjszaka is tart majd - közölte a demonstráció helyszínén az MTI-vel Tahin Tamás, a tiltakozók egyik helyi szószólója


Dátum: 2006-11-03 19:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:03.867937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem elsősorban azzal van gondunk, hogy a kormány megszorító intézkedéseket hoz, erre valószínűleg szükség van, az a gond, hogy a megszorításokat nem jól osztják el, csak egyes rétegek, az átlagemberek viselik a terheit" - hangoztatta.

Hozzátette: azoknak is felelnie kellene akik elköltötték a pénzt, de mind mai napig nem küldtek el egyetlen felelőst sem a kormánytól, sem pedig az MSZP vezetéséből.

A demonstráció kezdeti óráiban 15-20 jármű foglalta el a 8-as főút a körforgalmú csomóponttól Budapest irányában fekvő kétszáz méteres szakaszát, a rendőrök közlekedési lámpa segítségével terelik a forgalmat.

A tüntetők a hideg ellen fűtött katonai sátrat építettek fel egy bekötőút mentén, így, mint mondták, akár hóesésben is kitartanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek