Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb viták a Btk.-ról

A büntető törvénykönyv drogokkal kapcsolatos szabályozása állt a felszólalások középpontjában a büntető jogszabályok módosításának folytatódó általános vitájában, az Országgyűlésben. Szabó Erika a Fidesz képviselője országos tiltakozásra szólította fel a gyermekeikért aggódó szülőket és nagyszülőket a drogszabályozási változtatások miatt. Úgy vélekedett, hogy ezzel a módosítással "rászabadítják" az iskolákra a drogot, és ezzel veszélynek teszik ki az iskolás gyermekeket. Mint mondta, erre nem kapott felhatalmazást az MSZP a választóktól.


Dátum: 2002-11-27 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:00.572220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváthné Stukics Erzsébet fideszes képviselő több képviselőtársával közösen azt kifogásolta, hogy a rendelkezés nem ad lehetőséget arra, hogy az egyszeri fogyasztók megkülönböztethetőek legyenek a droggal rendszeresen élőktől.

Révész Máriusz több MDF-es és fideszes politikushoz hasonlóan azt fogalmazta meg, hogy a felvilágosító programok lehetőségének felajánlása a kábítószer-terjesztők helyzetét könnyíti meg. Hozzátette: egyetlen ország törvénykezésében sem szerepel olyan rendelkezés, amely a drogterjesztést könnyebbé teszi az oktatási intézményekben, mint azokon kívül.

Zsigó Róbert fideszes politikus is visszautasította a Btk. módosításának azt az indokát, hogy a szigorítások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Megítélése szerint a törvény bevezetése óta még nem telt el annyi idő, hogy a jogszabály hatása mérhető legyen. Kifogásolta, hogy a jövő évi költségvetésben csökken a kábítószer-fogyasztás megelőzésére fordítható keret nagysága a korábbihoz képest.

Mátrai Márta szintén a Fidesz színeiben azt vetette fel, hogy a törvény szövege nem tartalmazza a büntetés helyett választható elterelés időtartamát, körülményeit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek