Önsegélyező gálakoncert a Magyar Állami Operaházban
Történetében először önsegélyező gálakoncertet rendez november 11-én, szombaton a Magyar Állami Operaház, amelynek estjén népszerű operarészletek hangzanak el - közölte az intézmény az MTI-vel.
Dátum: 2006-11-04 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:06.756186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az operaház vezetése már szeptemberben jelezte, hogy anyagi okokból úgynevezett felajánlási előadásokat tervez, s ezeken a művészek ingyen lépnek fel.
A jövő szombati koncerten Verdi, Puccini, Leoncavallo, Kodály és Erkel műveiből adnak elő részleteket, "meglepetés-vendégként" pedig Kobajasi Ken-Icsiro vezényli Kodály Zoltán Galántai táncok című művét az Andrássy úti Ybl-palotában. A világhírű japán karmester honoráriumát a többi művészhez hasonlóan a Magyar Állami Operaház javára ajánlja fel.
Az Opera az Operáért című gálaesten fellépnek a dalszínház magánénekesei: Lukács Gyöngyi, Wiedemann Bernadett, Perencz Béla és Rácz István. Láthatja a közönség az intézmény magántáncosait is, köztük lesz Aleszja Popova, Radina Dace, ifj. Nagy Zoltán és Oláh Zoltán. Vezényel Kesselyák Gergely, közreműködik az operaház kórusa, zenekara és balettkara.
A novemberi koncert egy folyamat első állomása, a dalszínház vezetése 2007. február 5-ére tervezi a következő gálaestet, amelynek korábbi közlésük szerint Rost Andrea lesz a sztárvendége.
MTI - fidesz.hu