Hogyan lesz békés tüntetőből oszlatandó rendbontó?
A rendőrség nagy erőkkel készül november negyedikére, amikor majdnem negyven rendezvény lesz a főváros utcáin - mondta pénteken Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány. Azt is hozzátehette volna, hogy a rendőrség az állampolgárokat is igyekszik felkészíteni. Az ORFK honlapján megjelent egy tájékoztató, amelyből mindenki megtudhatja, hogyan lesz békés tüntetőből oszlatandó rendbontó.
Dátum: 2006-11-04 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:07.541139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyülekezési törvény szerint hiába jelentették be az adott megmozdulást, ha a résztvevők fegyverrel mennek oda, vagy a menet nem akkor és nem arra halad, ahogyan előre tervezték. Ekkor az is jogszerűtlenül van ott, aki békés szándékkal érkezett, és nemhogy botot, de még a hangját sem emelte fel.
A tájékoztató citálja a rendőrségi törvényt és a szolgálati szabályzatot is. Ebből kiderül, hogy a rendőröknek kötelességük, és nem lehetőségük vagy passziójuk a jogszerűtlenül egybegyűlt tömeg szétzavarása.
A rendőrségnek kötelessége hallhatóan felszólítani a tömeget, hogy mindenki menjen el, és hagyni kell egérutat is. Ha ez nem használ, jön az oszlatás, amit már senkinek sem kell bemutatni.
Igaz, érhetik még meglepetések a rendbontókat, mert a törvény szerint a rendőrök kutyát, sokkolót és elfogóhálót is bevethetnek ellenük.
Egyéni felelősséget nem vizsgálnak
Sokan még mindig nem tudják, vagy nem hiszik el, hogy a rendőrség nem vizsgálja a helyszínen lévők egyéni felelősségét. Nem kérdezősködnek: aki ott van, és nem megy el, az ellen fellépnek.
Az állampolgároknak kötelességük a rendőri felszólítást követően a területet elhagyni függetlenül attól, hogy miért vannak ott - válaszol a tájékoztató azoknak, akik azzal védekeznek, hogy csak arra jártak, a boltba mennek, kutyát sétáltatnak, vagy katasztrófaturistát játszanak.
A rendőrök a törvény szerint megtehetik, hogy a tömegoszlatás helyszínén még a saját lakásához vagy gépkocsijához sem engedik oda az embert.
Bene László országos rendőrfőkapitány szerint is az a baj, hogy a kíváncsiskodók nem érzik meg a veszélyt és nem tudják a kötelességüket.
Ha nincs más, fusson!
Összefoglalva tehát, aki tiszteli a törvényt, és nem keresi a kalandot, az nem megy el olyan rendezvényre, amit nem jelentettek be. Ha vége a rendezvénynek, akkor hazamegy, vagy oda, ahol nem sért törvényt. Ha pedig egyszer azon veszi észre magát, hogy járókelőből rendbontó lett, akkor fusson abba az irányba, amerre a rendőrök hagyják, vagy ahol a legkevesebb rendőr van.
inforadio.hu - fidesz.hu