Újra felállíthatják a miniszterelnöki kabinetirodát
A kormányfő azt fontolgatja, hogy újra felállítják a kormányalakításkor megszüntetett miniszterelnöki kabinetirodát. Elképzelhető az is, hogy a szuperminisztériumokban egy plusz államtitkár segíti majd a tárca vezetőjét a szervezet irányításában - tudta meg a Népszava a kormányfőhöz közeli forrásokból.
Dátum: 2006-11-04 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:09.124208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újra lesz kabinetfőnöke Gyurcsány Ferencnek. A kormányfő várhatóan decemberben dönt arról, hogy január elején-közepén visszaállítja a kormányalakításkor megszüntetett pozíciót. Ezzel egyidőben a kabinetfőnök alá szervezett stáb - ahogy az a klasszikus kormányzati modellben megszokott - jelentős szerept kap a kormányzati politikai stratégiaalkotás előkészítésében. Ha lesz kabinet, akkor újjászervezik a kormányzati kommunikációt is. A szintén nyáron egyesített kormányfői és kormányzati kommunikációs stáb várhatóan kettéválik, s a kormányfő újra rendelkezik majd egy csak őt "kiszolgáló" kisebb csapattal, amelynek feladata elsősorban nyilvános szerepléseinek, megszólalásainak szervezése, előkészítése lesz.
A kormányfői kabinetirodát a kormányzati takarékosság jegyében szüntették meg. A kabinetiroda stratégiaalkotási feladatait szakállamtitkárokhoz csoportosították át, akik az államtitkárokon keresztül nem a kormányfőhöz, hanem a kancelláriaminiszterhez tartoznak. A miniszterelnöki titkárságon csupán a "naptárkezelés" és a volt kormányfők titkársága maradt.
A Népszava úgy tudja, újragondolják azt a kormányzati döntés is, amivel a tárcáknál összevonták a minisztert helyettesítő politikai államtitkári és az apparátust irányító közigazgatási államtitkári pozíciót.
Népszava, MNO - fidesz.hu