Tilos lenne álarcban tüntetni
Az igazságügyi tárca megtiltaná, hogy valaki úgy tüntessen, hogy eltakarja az arcát. A gyülekezési törvény készülő módosításában a minisztérium úgy minősítené ezt, hogy ilyenkor már az illető nem minősül békés tüntetőnek - írja a Magyar Hírlap.
Dátum: 2006-11-04 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:11.398924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tüntetők is legyenek azonosíthatóak, ne csak a rendőrök - ezt szeretné elérni az igazságügyi és rendészeti minisztérium a gyülekezési törvény módosításakor. A jogszabály csak kétharmados többséggel változtatható meg egyébként.
A tervezet tiltaná, hogy valaki az arcát eltakarva demonstráljon, ekkor már nem is lenne békés tüntetőnek tekinthető. Minderről Kondorosi Ferenc, a tárca államtitkára számolt be, miután találkozott a kormányfő által felkért három jogi szakértővel, Bán Tamással, Ádám Antallal és Tölgyessy Péterrel.
A módosítási javaslatok korlátoznák a demonstrációk időtartamát is: egytől öt napig tarthatnának a tüntetések, ám meg lehetne hosszabbítani őket. Elvetették ugyanakkor azt az ötletet, hogy a demonstrációkat az önkormányzatoknál, és ne a rendőrségnél kelljen bejelenteni. A rendőrség Kondorosi szerint ugyanis kevésbé átpolitizált.
Az új szabályozás szerint nem lehetne hangosan tüntetni este tíz és reggel hat óra között lakóházak, kórházak, oktatási és egyházi intézmények közelében.
index.hu- fidesz.hu