Magyarországon ma 'deficites' a demokrácia
Ünneplünk és emlékezünk a Magyarországi Református Egyházban és Magyarországon, ahol ma a demokrácia deficitje és ezért zavar és rendetlenség uralkodott el - áll a Magyar Református Egyház négy Egyházkerületének Elnökségi nyilatkozatában, melyet szombaton juttattak el az MTI-hez.
Dátum: 2006-11-04 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=67009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:58:12.018401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyilatkozatot a Tiszáninneni Református Egyházkerület önállóságának fél évszázaddal ezelőtti helyreállítása és az 1956-os forradalom és szabadságharc november 4-i leverése alkalmából bocsátották ki a Sárospataki Református templomban.
"Emlékezünk és ünneplünk a politikai indulatokkal, bizalmatlansággal és feszültséggel terhelt időben, amikor nem látszik a jó szándék, a politikai akarat a kialakult helyzet felszámolására, megszüntetésére. Amikor információkat birtoklók a rendelkezésre álló tényeket, ismereteket eltitkolják, titkosítják, amikor a politikai elit nem szorgalmazza az őszinte párbeszédet a társadalommal, amikor a kialakult politikai, erkölcsi, gazdasági helyzet orvoslására nem jelenik meg hiteles alternatíva" - tartalmazza a nyilatkozat.
A Magyarországi Református Egyház szerint "az evangélium ereje által meg lehet állni ebben a lejtmenetben".
A Magyarországi Református Egyház minden eszközzel támogatja, hogy Magyarországon megerősödjenek az alulról építkező, konkrét célokat kitűző civil mozgalmak, amelyek a valódi társadalmi, gazdasági, politikai problémák igazi fórumai lehetnek.
MTI- fidesz.hu